Belföld

Fogyatékos gyermekekkel foglalkozó szakemberek találkozója Székesfehérváron

A fehérvári szervezet török, görög, litván román, és angol szervezetekkel közösen vesz részt egy, a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek és családjaik segítését célzó nagyszabású projektben, melynek keretében sor került a fehérvári fórumra.

A „Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek Szüleinek és Tanárainak képzése hatékonyságuk fejlesztése érdekében” című nemzetközi projekt tavaly szeptemberben kezdődött és 2013 júniusáig tart. Tapasztalatok szerint a fogyatékossággal élő gyerekeket nevelő családok súlyos nehézségekkel küzdenek, a pszichés, a pénzügyi és az oktatási helyzet, a társadalmi hozzáállás, a fogyatékosság mértéke óriási hatást gyakorol a családok mindennapjaira. Egyes kutatások azt is kimutatták, hogy a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekeket fejlesztő pedagógusok hamarabb kiégnek és veszítik el motivációjukat, mint a típusos fejlődésű gyermekekkel foglalkozó kollégáik. A projekt keretében célzott szakmai képzéseket tartanak a szülők és pedagógusok számára például a kommunikáció és társas érintkezés, az együttműködés, a konzultáció és tanácsadás, illetve vonatkozó hazai és EU-s törvényi szabályozások témakörében.

A résztvevő partnerszervezetek az EU különböző országaiból – Litvániából, Törökországból, Görögországból, Romániából és az Egyesült Királyságból – érkeznek, más-más szemléletet, tapasztalatot hoznak magukkal az együttműködésbe. A projekt eredményeként honlapon teszik elérhetővé a tapasztalatcsereként készült szakanyagokat, szakmai fórumokat szerveznek, tanácsokat adnak a nehézséggel küzdők számára. A nemzetközi együttműködés kiváló lehetőséget nyújt a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány szakmai kapcsolatainak további erősítésére, valamint Székesfehérvár jó hírnevének terjesztésére.

A székesfehérvári Szent Gellért Hotelben rendezett nemzetközi projekt találkozót Mahlerné Köfner Anikó, az alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta: „Az Alapítvány modell értékű megoldások keretében törekszik együttműködési kapcsolatai, szolgáltatásai fejlesztésére és forrásai tervezésére. Öröm számunkra, hogy városunkban az EU támogatásával – öt külföldi partner szakembereivel – oszthatjuk meg családközpontú szemléletünket, hatékonynak bizonyult autizmus specifikus szaktudásunkat és tapasztalatainkat. ”

A megnyitón Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke üdvözölte a vendégeket, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatát pedig Róth Péter alpolgármester képviselte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik