Belföld

Idén is lehet tűzifa-vásárlási támogatás?

24.hu
24.hu

2012. 11. 15. 12:10

Az 5 ezer fő alatti települések önkormányzatai előzetes igénybejelentéseiket már benyújthatták, kormánydöntés azonban még nem született az idei fűtési időszakra vonatkozó szociális tűzifa-támogatásról - derül ki a belügyminiszter LMP-s képviselőknek adott írásbeli válaszából.

Az ellenzéki politikusok – a parlamenti honlapon elérhető kérdésükben – felidézték, hogy 2011 decemberében a Belügyminisztérium által meghirdetett szociális célú tűzifa-vásárlási támogatási akció keretében összesen 858 millió forintot osztottak szét 456 helyi önkormányzat között. Szerintük azzal együtt, hogy az akció alapvetően sikeresnek bizonyult, a tárca késve mérte fel az igényeket, amiért egyes önkormányzatoknak például hitelt kellett felvenniük az önrész és a szállítási költségek fedezéséhez.

Pintér Sándor a megkeresésre azt közölte: a tavalyi évhez hasonlóan a Belügyminisztérium ismét megvizsgálta annak lehetőségét, hogy a szociálisan rászorulókat, egyedül élő, idős embereket fenyegető veszélyhelyzet megelőzésére segítséget nyújthasson a téli időszakban.

Az érintett önkormányzatok előzetes igénybejelentésüket 2012. október 26-áig nyújthatták be – tudatta a belügyminiszter, kitérve arra is: a korlátozott forrásra való tekintettel csak az 5 ezer fő alatti lakosságszámú települések részére hirdették meg a támogatás előzetes igényfelmérését.

Az önkormányzatok előzetes igénybejelentéseiket, a normatív lakásfenntartási támogatásban részesülők számát figyelembe véve, köbméterben meghatározva nyújthatták be.

Az önkormányzatnak – az előző évi programhoz hasonlóan – vállalnia kell meghatározott részt a bekerülési árból, illetve állnia kell a szállításból adódó költségeket, beleértve a rászorulókhoz való eljuttatásból származó költségeket is, amelyhez – jelezte válaszában a belügyminiszter – igénybe veheti az önkormányzatnál foglalkoztatott közmunkásokat.

A kormány a közeljövőben dönthet az idei fűtési időszakra vonatkozó szociális tűzifa-támogatásról, ezt követően a belügyminiszter rendeletben szabályozza a támogatottak körét, a támogatási forrás összegét, az elosztás elveit, a tűzifa minőségére és mennyiségére vonatkozó szabályokat – tájékoztatott írásbeli válaszában Pintér Sándor.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Variety of fruits in supermarket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.