Belföld

Börtönkonferencia Szegeden

batyi-zoltan
batyi-zoltan

2012. 11. 15. 17:16

Csaknem 18 ezer rab van Magyarországon, közülük majd két és félszázan életfogytosak – hangzott el többek közt a Csillag Börtönben.

Egyetemi professzorok, a büntetés-végrehajtás és az igazságszolgáltatás vezető személyiségei, valamint sok-sok börtönügyben dolgozó foglalt helyet a szegedi Csillag Börtön dísztermében. Az országos konferencián – amit Csóti András, bv. vezérőrnagy, országos parancsnok nyitott meg – megdöbbentő adatok, számok és tények hangoztak el hazánk és a nagyvilág „börtönviselt” dolgairól.

Hol, mennyi?

A százezer lakosra számított börtönnépesség aránya messze az Egyesült Államokban a legmagasabb, holott ott szabják ki leggyakrabban a legsúlyosabb, például nagy számban a halálos ítéleteket. Európában Oroszország a ranglistavezető az 500-as számmal, míg hazánkban – mely a középmezőnybe tartozik – százezer emberből 177 ül valamelyik fegyintézetben: 7 ezer 700 körül van az országban azok száma, akiket valamilyen bűn miatt megfosztottak szabadságuktól.

csillag4.jpg (csillag Börtön)

Miközben hazánkban az a cél, hogy egyszer 100 alá szorítsák ezt a számot, a bűnelkövetés, és így a börtönös ítéletek száma is folyamatosan nő. 2011-ben 50 ezerrel több bűncselekmény miatt nyomoztak Magyarországon, mint egy évvel korábban, vagyis 450 ezer esetben hágták át a törvényt – derült ki dr. Nagy Ferenc egyetemi professzor előadásából. A Szegedi Tudományegyetem tanszékvetője elmondta: Európában a leginkább jogkövető nemzet az izlandi: százezer emberből csupán 47 ül börtönben, de a többi skandináv államban is viszonylag alacsony a börtönnépesség száma. Ugyanakkor Szlovákiában, és Svájcban több a népességhez viszonyított börtönlakó, mint hazánkban.

Nő a brutalitás

Ezzel együtt mind több a brutális bűncselekmény Európa szerte, amit csak hosszú ideig tartó szabadságvesztéssel torolhat meg a bíróság – tudtuk meg dr. Kiszely Páltól, a Csillag Börtön parancsnokától. Magyarországon jelenleg 234 életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt ül a rácsok mögött, közülük 188-at a Csillag falai mögött őriznek. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek száma 22 fő, ők mind férfiak. A nőknél jóval kevesebb a bűnöző, és az ilyen súlyos büntetésre ítélt. Kalocsán jelenleg 9 asszony tölti életfogytos büntetését.

Mi, mennyi?

Szó esett a konferencián a fogvatartás költségeiről is. Ezek szerint Magyarországon egy évben 48 milliárd forintot költenek a börtönökre, ami hatalmas összeg, azért a kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a fegyintézetek a lehető legnagyobb mértékben tudják kitermelni a költségeket – mondta el Varga Valéria. A vezérőrnagy hozzátette: a cél minden országban az önfenntartó börtön, de erre ma még sehol nincs példa a világon.

csillag3.jpg (csillag Börtön)

Hazánkban mind több elítélt munkába állításával, a fenntartási költségek csökkentésével szeretnék elérni, hogy ennek a 48 milliárdnak ne minden forintját az adófizetők pénzéből kelljen kifizetni. Ezért minden börtönfenntartási és üzemeltetési munkát az elítéltekkel akarnak elvégeztetni, és az is kiemelt feladat, hogy a börtönök mellett meglévő kft.-k olyan termékeket állítsanak elő, olyan szolgáltatásokat vállaljanak magukra, amiket a börtönök tudnak hasznosítani.

csillag5.jpg (csillag Börtön)

Az állam hathatós segítségére is számítanak a bévések, például azzal, hogy bizonyos termékek (pl. rendszámtáblák) megrendelésekor az állam a börtönvállalatokat keresi meg. Így az állam olcsóbban jut bizonyos az áruhoz, és egyben hozzájárul ahhoz, hogy az elítéltek valóban hasznos, értéket teremtő munkával töltsék idejüket a rácsok mögött – hangzott el sok egyéb mellett a szegedi „börtönkonferencián”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.