Belföld

A szolidaritás éjszakája Szegeden

Csütörtökön együtt lehett éjszakázni, ismerkedni a hajléktalanokkal a Klauzál téren, közben kulturális programok.

Csütörtök este hattól pénteg reggel hatig immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Szolidaritás Éjszakáját Szegeden a Klauzál téren a Katolikus Egyetemi Lelkészég, amelyhez idén csatlakozott a Református Egyetemi Lelkészség, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Indóház téri Hajléktalanszálló és a Védegylet szegedi csoportja is.

A szervezők szerint az alkalom egyedülálló lehetőség arra, hogy közelről betekinthessünk a hajléktalanok világába, legyőzve ezzel az előítéletekből fakadó félelmeinket, és megismerhetjük az erőnkhöz mért segítségnyújtás lehetőségeit. Az eseménnyel a szervezők emellett szeretnék a lelkiismeretünket is „felébreszteni” és felhívni a döntéshozók figyelmét a fedél nélküliek gondjaira.

Aki hajlandó együtt virrasztani az otthontalanokkal, az az éjszaka során változatos eseményeken ismerkedhet meg velük, értékeikkel, világukkal. A szervezők azt is kérik: az éjszakához csatlakozók erejükhöz mérten a hidegben az utcán élő társainknak vigyenek ilyenkor hasznos holmikat: például gyertyát, könnyen megmelegíthető konzerv ételt, takarót, paplant, hálózsákot vagy meleg ruhát.

Meleg vacsorával, melegedő tűzzel és forró teával mindenkinek tudnak szolgálni az éjszaka alatt a szervezők.

PROGRAM A SZÍNPADON:

17.00: Gyülekező

18.00:  Megnyitó, az este céljának ismertetése, az est fővédnökének, Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspöknek gondolatai

18.30-20.30: Hajléktalan emberek  mutathatják meg ők miben tehetségesek és hogy hogyan gondolkodnak, éreznek (irodalmi és zenei produkciók)
Hajléktalanellátással közelebbi kapcsolatban állók adnak elő gondolatébresztő produkciókat valamint lesznek közös éneklések ismert slágerekkel

Közben a téren 19.30-tól: Kreatív vetélkedő

20.30-21.30: Meleg vacsora osztása és közös elfogyasztása  
(felajánló a Boldogságfalva Közhasznú Alapítvány)

21.30-22.00: Tombola sorsolás értékes nyereményekkel

22.00-23.00: Körtáncok élőzenével

23:00-06:00 Csendes virrasztás és beszélgetések a tűz mellett.

Egyéb programok a Klauzál téren:

INFORMÁCIÓS ASZTAL: Találkozási lehetőség hajléktalanokat ellátó szervezetek képviselőivel. Adománygyűjtés és beszélgetés mi és miként lehet segítség városunk legszegényebbjeinek. 

TOMBOLAVÁSÁRLÁSI lehetőség: folyamatosan 21.30-ig. A hajléktalanok produkcióikért, kiállítási tárgyaikért, vetélkedőn való szereplésükért, szervezői bekapcsolódásukért kaphatnak tombolát, melynek sorsolásán együtt izgulhatnak az utca emberével. Mindenki egyaránt nyerhet, és a szerencsések az értékes felajánlott nyereményekből szabadon választhatnak.

PARAVÁNOK: Festmények, fotók, riportok, életutak, gondolatok a hajléktalanoktól, a hajléktalanokról.

SAKK és KÁRTYAJÁTÉKOK: hajléktalanok az utca emberével: Ki miben ügyes? Mit tanulhatunk egymástól?

Végül “reggel 6-kor hazamegyünk – ha van hova” – írták a szervezők.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik