Belföld

A győri Bricostore is bezár – 1000 embert bocsátanak el

A Bricostore barkácslánc december 31-ével kivonul Magyarországról - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek, hozzátéve, hogy emiatt legalább ezren veszíthetik el munkahelyüket.

Sáling József jelezte, hogy szerdán kereste meg őket a francia tulajdonú áruházlánc vezetősége az üzletek bezárásának hírével. Hozzátette: a korábbi tervek szerint már november végén bezártak volna a Bricostore üzletek, de a dátumot kitolták az év végéig.
A Bricostore honlapján elérhető információk szerint a magyarországi BricoStore cégcsoport tulajdonosai a francia Bricostore Holding S.A.S.

A vállalat 1997-ben telepedett meg Magyarországon, jelenleg kilenc áruházat működtet Törökbálinton, Győrben, Budakalászon, Fóton, Soroksáron, Székesfehérváron, Csömörön, Szekszárdon, valamint Miskolcon.

A cég miskolci áruháza 2007 decemberében nyílt, azóta nem nyitott új áruházat Magyarországon a Bricostore. A céginformációs adatok szerint a kft. vesztesége 2009 óta folyamatosan nőtt: 2009-ben több mint 740 millió, a következő évben 1,6 milliárd, majd 2011-ben már csaknem 2,2 milliárd forintos mínuszt könyvelt el.

A Bricostore Hungária Barkácsáruház Kereskedelmi Kft. a céginfó adatai szerint 670 munkavállalót foglalkoztat. A Bricostore, honlapja szerint további két céggel, a Bricostore Hungária Beszerzési Kft.-vel. és a Bricostore Hungária Ingatlan Kft.-vel van jelen Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik