Belföld

Székesfehérvári Jótékonysági Estély 2013-ban is

Buthy Lilla

2012. 11. 14. 17:07

Ezúttal a Magyar Király ad otthont az eseménynek - jelentette be Miklósa Erika és dr. Cser-Palkovics András.

Sikerült a hagyományteremtés, azaz 2013-ban is megrendezi a város önkormányzata a Székesfehérvári Jótékonysági Estélyt. Az ünnepi emlékév első szombatján kerül sor a programra, amelynek ismét Miklósa Erika operaénekes lesz a háziasszonya.

„Nagyon jól sikerült a közös kezdeményezésünk, ezért minden évben én szeretnék a Székesfehérvári Jótékonysági Estély háziasszonya lenni. Örömmel tapasztaltuk, hogy a helyszín már első évben kicsinek bizonyult, ezért most a Hotel Magyar Királyban rendezzük meg az évkezdő programot. A hagyomány része a minőség is, ez alapján választottuk ki a népi ihletésű modern és klasszikus dzsesszt játszó Tárkány Műveket, valamint immár „házi-zenekarként” a Cserta Band(a) is zenél majd.” – mondta el Miklósa Erika. 

Az Önkormányzat az év méltó elindítása érdekében döntött a Jótékonysági Estély megszervezése mellett, valamint fontos közösségi célok támogatásához is szeretnének így mecénásokat felkutatni. 2013-ban a Szent István Emlékév egyik első és kiemelt programja lesz a január 5-i estély. 

„Nagyon örülök, hogy Miklósa Erika személyisége hitelesíti a Székesfehérvári Jótékonysági Estélyt, hiszen ez is garancia a minőségre. Emellett szeretnénk jótékonysági célokhoz támogatást gyűjteni. Ezzel a rendezvénnyel módot teremtettünk arra, hogy kulturált keretek között adakozhassanak azok, akiknek erre módjuk van. A 2013-as Estély lesz a Szent István Emlékév társadalmi megnyitója, amelynek fővédnökségét elvállalta Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, aki személyes jelenlétével is megtisztel bennünket.” – ismertette dr. Cser-Palkovics András.   

Székesfehérvár polgármestere ezt követően köszönetet mondott a helyszínt adó Hotel Magyar Királynak és szeretettel invitált mindenkit a 2013. január 5-i programra. Mint elhangzott, a tavalyi résztvevőket külön is megkeresték, de minden új érdeklődőt, fehérvári céget és adakozni kívánó magánszemélyt szeretettel hívnak. 

Belépőjegyeket a Tourinform irodában lehet váltani. Az árak a vacsora és a műsor költségei mellett a jótékonysági célra felajánlott támogatást is tartalmazzák, amelyet idén nagyrészt a Böjte Csaba által Fehérváron megnyitásra kerülő iskolaháznak ajánlanak fel, emellett pedig a 2013-as emlékévhez kötődően közösségi és a közterületeken is látható eredményt hozó tevékenységre fordítják majd. Újdonságként egy borárverést is rendeznek az est folyamán, ezzel is növelve a jótékony célra felhasználható összeget. 

Miklósa Erika minden térítés nélkül lép fel, ez az ő felajánlása, hiszen – ahogy elmondta – fontos számára ez a fehérvári hagyomány. A műsorral kapcsolatban újságírói kérdésre annyit árult el az operaénekes, hogy a zenekarhoz igazodva magyar ihletésű jazz-előadásra készül.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2014. június 2.
Az Országház felújított alsóházi ülésterme 2014. június 2-án.
MTI Fotó: Beliczay László
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.