Belföld

Megvert egy hajléktalant, fegyházat kapott a jánossomorjai férfi

24.hu
24.hu

2012. 11. 14. 11:04

Nyolc és fél évnyi fegyházbüntetésre ítélte a Győri Törvényszék szerdán azt az egykori hajléktalant, aki Jánossomorján kis híján agyonverte az őt házába fogadó férfit, amiért az megette vacsoráját.

Az első fokú, nem jogerős ítélet szerint a férfi – aki áldozatához hasonlóan ittas volt a történtek idején – előbb ütötte, majd rúgta az áldozatot, később kerékpárvillával, egy balta fokával ütötte, majd megpróbálta lefűrészelni annak lábát.

Bóka Tibor bíró megjegyezte: csak a szerencsének köszönhető, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedő áldozat nem halt meg, hiszen közel egy nappal a bántalmazás után hívtak hozzá orvost.

Kiemelte: az áldozat sérülései, valamint a vádlott beismerő vallomása nem hagyott kétséget afelől, hogy a támadó erős felindulásában meg akarta ölni a sértettet. Ugyanakkor az elkövetés módja és hossza, a többszöri eszközváltás, az a tény, hogy fején és testén bántalmazta a férfit, mind megalapozta, hogy kimondható legyen: a tettes különös kegyetlenséggel követte el tettét.
Hozzátette: a vádlott élettársát két éves próbára bocsátotta a bíróság, amiért csak egy nap múlva hívott orvost. A nő azzal védekezett, félt, hogy őt is megveri társa, ha segítséget hív, ez az érv azonban már nem állt meg másnap reggeltől, amikor csak ő és az áldozat volt a házban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Variety of fruits in supermarket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.