Belföld

„Bután veszítettünk el egy pontot”

24.hu
24.hu

2012. 11. 14. 22:30

A férfi kézilabda NB I-ben, miután 30-30-as döntetlent játszott Pick Szeged aTatabánya ellen, egy pontos folt esett a listavezők szépségén.

„Bután játszva veszítettünk el egy pontot, ebben én is felelős vagyok. Sok minden kavarog bennem, ezt még át kell értékelnem magamban”– mondta a szegedi kézilabdások edzője, Skaliczki László a pickhandball.hu-nak a mérkőzés után. Bár maradt a lista élén ezzel az egy ponttal elvesztette száz százalékos mérlegét Pick Szeged az NB I 11. fordulójában.

Az izgalmas mérkőzésen Skaliczki László csapata a mérkőzés első felében  nem hozta a formáját,  a szünetre csak nagy nehezen  tudott kiharcolni egy kétgólos előnyt. (12-14)

Ezt követően a szegedek egy darabig megtáltosodtak, záporoztak találataik a tatabányaiak kapujába, és hét góllal elhúztak az ellenfétől.

Utána azonban ellanyhult a Pick játéka, miközben a Tatabánya fokozatosan jött fel, és a mérkőzés vége előtt három perccel egyenlíteni tudott (28-28). A finisben aztán két-két gólt vágtak a másik kapujába  a csapatok így a meccs 30-30-as döntetlennel  zárult és a szegedi elgénység egy pontos “szépségfoltjával”

A tabella állása:
1.  Pick Szeged                 11 10   1   –  375-262  21 pont
2.  MKB Veszprém KC             11 10   –   1  401-265  20
3.  Grundfos Tatabánya KC       11  6   2   3  289-281  14
4.  Csurgói KK                  10  7   –   3  247-255  14
5.  Balatonfüredi KSE           10  5   1   4  257-255  11
6.  B.Braun Gyöngyös            11  4   3   4  287-303  11
7.  FTC-PLER Budapest           10  4   2   4  242-235  10
8.  Váci KSE                    10  3   1   6  258-297   7
9.  Pécsi VSE                   10  3   –   7  261-295   6
10.  Orosháza Linamar            10  2   1   7  235-257   5
11.  Ceglédi KKSE                10  2   –   8  265-316   4
12.  Kecskeméti KSE              10  –   1   9  179-275   1

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.