Belföld

Átadták a felújított szovjet-orosz katonai temetőt

Átadták a felújított szovjet-orosz katonai temetőt Székesfehérváron, a Béke téren. Az ünnepségen a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára képviselte a magyar kormányt.

Vargha Tamás beszédében emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 1029 helyszínen 87 ezer szovjet katona sírja található. Elmondta: szovjet katonák nyugszanak a Béke téren is, akik a környék harcaiban veszítették életüket. “Az emberiesség örök törvényének engedelmeskedtek azok, akik a felújítást kezdeményezték, mert a katona is ember, akit hazája határain túl ugyanúgy megillet a végtisztesség” – jelentette ki.

A budapesti orosz nagykövetség első titkára, Vlagyimir Szemidetko ezredes az MTI kérdésére elmondta, hogy az Orosz Föderáció állami programot indított a külhoni katonai sírkertek felújítására. A programot a Pokolenyije (Nemzedék) Alapítvány koordinálja. Hozzátette, hogy 2010-ben Kínában újítottak fel temetőket, Magyarországon két helyszínen dolgoznak.

Székesfehérvár mellett a legnagyobb magyarországi szovjet katonatemető, a Kerepesi úti is megújul. A felújítások magyarországi kurátora, Gyömör Imre elmondta: 500 ezer euróba került a fehérvári temető rekonstrukciója, a budapesti mintegy hatmillió euróba fog kerülni. Azért e két sírkert kapott állami forrásokat, mert ezek a legnagyobbak Magyarországon. A székesfehérvári szovjet-orosz katonai temetőben 4138 katona van eltemetve, közülük 345 tiszt. Rajtuk kívül még négy civil áldozat nyugszik a Béke téren.

A kegyeleti megemlékezések mellett különböző felekezetek lelkészeinek imádságai hangzottak el, majd az emlékezők, hozzátartozók elhelyezték koszorúikat az emlékművön. Vargha Tamás Tóth Árpád szavaival búcsúzott a halottaktól:„De te feledd az ágyút már, − te álmodd: Hazaértél…”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik