Belföld

Látja a kormány a fogyatékosokat

A szakminisztérium szerint lesz pénz jövőre is a szociális szolgáltatásokra, nincs okuk aggodalomra azoknak, akik láthatósági mellényben tiltakoznak a Parlamentnél a támogatás megvonása miatt.

„Nem vagyunk láthatatlanok” címmel indult tegnap tüntetéssorozat a CÉHálózat szervezésében. Közleményük szerint a jövő évi költségvetésből kimaradt egy nagyjából kétmilliárd forintos tétel, amely ötezer fogyatékkal élő ellátását lenne hivatott finanszírozni, így jövőre hatvanhat, sok éve működő, részben az érintett családok adományaiból, részben közpénzből finanszírozott intézmény zárhatja be kapuit. Tiltakozásul november 23-ig, hetente négyszer, láthatósági mellényt viselő csoportokat visznek az Országházba.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden közleményt adott ki, és abban rémhírnek nevezte a szociális szolgáltatásokat érintő elvonásokról szóló információkat.

2012-ben a civil szervezetek több mint 21 milliárd forint normatív finanszírozásban részesülnek a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben nyújtott szolgáltatások után. 2013-ban a tervek szerint a kormány e célokra ezt a támogatási összeget megőrzi. A normatív támogatás mellett a tárca év elején 400 millió forint külön támogatásban részesítette a területen működő civil fenntartókat a biztonságos működés érdekében. Ez a kormány biztosított először külön költségvetési soron 95 millió forint támogatást a leginkább rászoruló autistákkal foglalkozó intézmények számára. A pályázaton közel 30 szervezet nyert támogatást, a szerződések a napokban megkötésre kerülnek – olvasható a közleményben.

Az Új Széchenyi Terv keretein belül is több 10 milliárd forint jut a szociális szolgáltatásokra, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási helyzetének javításától az infokommunikációs akadálymentesítésen keresztül a bentlakásos intézmények korszerűsítéséig – írja a szakminisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik