Belföld

A VDSZ az örökösödési szabályok módosítása ellen

család (tévé,)
család (tévé,)

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) női tagozata tiltakozik az ellen, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőket megfosztanák az öröklési jogtól.

A női tagozat az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában azt írta: aggályos a kormánynak az új családjogi törvényben az örökösödésre vonatkozó javaslata, mert az kizárólag a házastársi viszonyt ismeri el, ezzel a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőket megfosztja az öröklési jogtól.

Az érdekvédők felháborítónak tartják, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő pároknak külön végrendelettel vagy egyéb jogi megállapodással kell rendelkezniük arról, ami a házasságban élőknek automatikusan jár az elhunyt társuk után – közölték.

Elfogadhatatlannak tartják továbbá, hogy a nevelt gyermekek száma a nyugdíjba vonulás idejét és a majdani járadék mértékét is befolyásolja.

A tagozat szerint a javaslat kifogásolt pontjai megfosztanák a párokat az önrendelkezési joguktól.

A közlemény szerint a VDSZ női tagozata csaknem 18 ezer dolgozó képviseletében tiltakozik az új családjogi törvény egyeztetés nélküli bevezetése ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik