Belföld

Földfoglalás Kajászón: a kormány szerint jogellenes és politikai indítékú

A kabinet a minisztériumoktól várja a "jogállamiság visszaállítását".

“A kormány felkéri az illetékes minisztériumokat, hogy tegyék meg a szükséges és indokolt lépéseket a jogállamiság visszaállítása érdekében” – áll a Kormányszóvivői Iroda – a Fehérvár24-nek küldött – közleményében. A kabinet egyértelmű álláspontja, hogy “a magukat földfoglalóknak minősítők kajászói akciója a jogállamiság normáival ellentétes és nyilvánvalóan politikai indítékú, megtévesztő szándékú” – áll a kommünikében.

Mint ismeretes, vasárnap délután helyi gazdák visszafoglalták és művelésbe vették egy korábban az állami földbérleti pályázat keretében elnyert terület egy részét a Fejér megyei Kajászón. Az Őszi szántás elnevezésű akciót az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség szervezte a kajászói gazdákkal együttműködésben.

Boór Ferenc, a Fejér Szövetség szóvivője elmondta, hogy a jelenleg érvényes földtörvény szerint magánszemély 300 hektárt vagy hatezer aranykorona értékű termőföldet birtokolhat, ez a bérleti jogviszony esetében is érvényes. Ezzel szemben Kiss Árpád kápolnásnyéki lakos a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pályázatán 284 hektárt, 8194 aranykorona értékű területet kapott bérbe húsz évre. Az akcióban a “törvényes részen felüli területet”, azaz 2194 aranykorona értékű, hozzávetőleg hetvenhektáros területet kerítettek körbe és szántottak be.

Boór Ferenc azt mondta: egy októberi, kajászói gazdatanácsi döntés alapján nem engedik törvénytelenül megművelni a területet. A terület feletti rendelkezést ezért a törvényesség helyreállításáért vonták a kajászói gazdák hatáskörébe, úgynevezett közbirtokosságba – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik