Belföld

Helyén maradt a kő

Az utolsó szegedi  versenyzőnek, Stone-nak ugyan megint párbajoznia kellett, de a mentorok mellette döntöttek.

Az X-Faktor szombati adásában már csak nyolc produkció küzdött a nézők és a mentorok kegyeiért. A nézők szavazatai alapján az utolsó két helyen Keresztes Ildikó mentoráltja, Stone és Geszti Péter mentoráltja, Fehér Zoli végzett, így ők párbajoztak.

Miután azonban a saját tanítványát védő énekesnő mellett Malek Miklós és Nagy Feró is úgy döntött, hogy Fehér Zolinak kell búcsúznia a versenytől, így az X-Faktor következő adásában megint Stone állhat színpadra.

A szegedi rocker egyébként, aki már a múlt héten is közel volt a kieséshez, nem hazudtolva meg a Szeged24-nek adott múlt heti interjúját, mely szerint nem csupán a divatos nótáknak van helye a zenei életben, most a Vágtass velem! című, régi, legendás P. Pox dallal készült.

Malek Miklós azt mondta: hogy neki szimpatikus, hogy az énekes nem akar másnak látszani, mint ami saját maga. A párbajban a végső szót kimondó Nagy Feró szerint pedig Stone egyszerűen hozzas vissza a rock hangulatát, azért is van helye a színpadon. Hozzá hasonlóan, mentora, Keresztes Ildikó is úgy vélte: a szegedi rockerrel a mai húsz évesek is megismerhetik, hogyan is szóltak egykor a nagy rockzenék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik