Belföld

Sikerrel zárult a XIV. Szegedi Könyvárverés

24.hu
24.hu

2012. 11. 10. 17:53

Az aukcióra kínált 632 kötet szinte mindegyike új gazdára talált szombaton.

A legdrágábban, 660 ezer forintért a Magyar Királyi Államnyomda által 1887 és 1901 között kiadott, az Osztrák-Magyar Monarchiát bemutató 21 kötetes sorozat kelt el. Negyedmillió forintba került egy 1561-ben Bázelben megjelent, hadjáratokat és hadvezéreket bemutató latin nyelvű kötet. 120 ezer forintot, valamint 15 százalékos árverési jutalékot kell fizetnie az új tulajdonosnak egy 1877-ben Debrecenben megjelent, gyöngyhímzéses díszkötésű énekeskönyvért.

Népszerűek voltak az alföldi betyárvilágot bemutató könyvek: Békefi Antal 1899-ben Szegeden kiadott, Betyárok című köteténél a 12 ezer forintos katalógusár helyett 65 ezer forintnál, a szerző 1887-es, Sötét idők című művénél 55 ezer forintnál koppant a licitet lezáró kalapács.

Beigazolódott Jakó Csabának, az aukció szervezőjének a véleménye, mely szerint egyre népszerűbb az 1930-as évek magyar avantgárd költészete. Kassák Lajos verseinek Bécsben 1915 és 1921 között megjelent gyűjteményes kiadása – amelynek borítóját Bortnyik Sándor tervezte – a katalógusár több mint tízszereséért, 130 ezer forintért kelt el. Szintén komoly verseny folyt a magyar dadaista költészet kiemelkedő jelentőségű alkotásáért, Palasovsky Ödön 1926-ban Budapesten megjelent Punalua című művéért, amely 110 ezer forintért talál új gazdára.

Az árverésen fölbukkant több kultúrtörténeti szempontból érdekes kézirat. Tömörkény István 1884. december 15-én írt Karácsony estéjén című, később nyomtatásban sehol nem közölt, még Steingassner István néven szignált versének kéziratáért 70 ezer forintig licitált egy gyűjtő.

Az aukción eladtak csaknem kéttucatnyi olyan kötetet, amelyek szerepeltek az Ideiglenes Nemzeti Kormány által 1945-ben összeállított, tiltott könyvek listáján. A fasiszta érzelmű könyvek birtoklásáért hosszú börtönbüntetés járt, és csupán nagyon kevés példány maradt fönt ezekből, különösen ritkák a jó állapotú kötetek. A legnagyobb verseny Erwin Rommel vezértábornagy Gyalogság előre! című művéért zajlott. Az 1942-ben kiadott kötet esetében 32 ezer forintnál koppant a kalapács.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.