Belföld

Női mozdonyvezetőket keres a GYSEV és a MÁV

A magyar vasút történelmében még nem volt példa arra, hogy hölgyek teljesítettek szolgálatot vezetőálláson.

A MÁV Csoport és a GYSEV Zrt. közös felhívásban keres motorvonat-vezető gyakornokokat, elsősorban más vasúti körben dolgozó alkalmazottai közül, akik a 13 hónapos képzést követően állhatnak munkába motorvonat-vezetőként.

A több mint 160 éves hazai vasúttörténet során még egyszer sem fordult elő, hogy női mozdony- illetve motorvonat-vezetőket alkalmazott volna valamelyik vasúttársaság. Erre januártól lesz lehetőség: a MÁV-TRAKCIÓ és a GYSEV is felhívást tesz közzé, amelyre férfiak és nők is jelentkezhetnek, az állásokra elsősorban a két vasútvállalat más munkakörben foglalkoztatott dolgozóinak jelentkezését várják. A MÁV Csoport és a GYSEV az utóbbi hónapokban szorosabbra fűzte kapcsolatát, az eddigieknél jobban összehangolja tevékenységét, kölcsönösen segítve egymás munkáját – tájékoztatta a GYSEV a Győr24-et.

A motorvonat ugyan nem a klasszikus értelemben vett mozdony, ám eddig ezeket a típusokat, azaz a Bzmot, Jenbacher, Talent és Flirt szerelvényeket sem vezethettek nők.

„A GYSEV és a MÁV-TRAKCIÓ állományában a múltban sem volt és jelenleg sincs női mozdonyvezető illetve motorvonat-vezető. Amennyiben nők is jelentkeznek a felhívásra és megfelelnek a felvételi követelményeknek, jól teljesítenek a kiválasztás alkalmával, valamint sikeres vizsgákat tesznek, ők lehetnek a két vasúttársaság történetének első női motorvonat-vezetői. A hagyományos mozdonyoknál korábban azért nem volt erre mód, mert a szerelvények esetleges össze- illetve szétkapcsolásához jelentős súlyt (csavarkapocs) kell emelni. Bár a mostani munkavédelmi szabályok nem tartalmaznak erre vonatkozó konkrét tiltást, ez a művelet nem kimondottan ajánlott a hölgyek számára. A legutóbbi mozdonyvezető tanfolyamra jelentkező 489 fő közt nem volt egyetlen nő sem” – olvasható a közleményben.

A korszerűbb motorvonatoknál – lévén azok központi ütköző- és vonókészülékkel felszereltek – üzemszerű működés közben nincs szükség hasonló fizikai munkára, azaz ezen járművek vezetéséhez általában nem szükséges a fent jelzett komoly fizikai teljesítmény.

Most ilyen állásra keres a két vállalat jelentkezőket. A MÁV-TRAKCIÓ-nál és a GYSEV-nél 2013 januárjától kezdhetik meg a tanfolyamot motorvonat-vezető gyakornokként azok, akik felvételre kerülnek. A jelentkezőknek vállalniuk kell a 13 hónapos szakmai tanfolyam elvégzését, ahol elsajátítják a dízel- és villamos motorvonat vezetésével, üzemeltetésével kapcsolatos ismereteket.

A konkrét állásajánlatok, felhívások a jövő héten jelennek meg a MÁV-TRAKCIÓ valamint a GYSEV honlapján illetve a munkavállalóknak szóló belső fórumokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik