Belföld

Kirabolták Dunaújvárosban a nagybani piacra tartó kereskedőket

Több millió forintot vittek magukkal a támadók.

-Nagy erőkkel keresik a dunaújvárosi rendőrök azt a három fiatal férfit, akik november 8-án, csütörtökön este kilenc órakor fekete maszkban megtámadtak két férfit egy dunaújvárosi telephelyen, ahonnan éppen indulni készültek Budapestre, a nagybani piacra árukészletért. – tájékoztatta honlapunkat Németh – Kész Mónika rendőr őrnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A támadók mindkét férfit bántalmazták, majd gyorskötözővel kezeiket hátrakötözték. Miután a kereskedőknél lévő több millió forintot magukhoz vették, elmenekültek a helyszínről.
A férfiaknak mintegy háromnegyed órába telt, mire sikerült kiszabadítaniuk magukat, majd segítséget kérniük. Ezt követően szállították őket a mentők a dunaújvárosi kórházba. Egyikük nyolc napon túl gyógyuló, míg a másikuk könnyű zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás miatt indított büntetőeljárást az ügyben ismeretlen tettesekkel szemben, akiket most valamennyi dunaújvárosi rendőr keres.  A lakosságtól is segítséget várnak az elkövetők mihamarabbi beazonosítása és elfogása érdekében. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban bármi érdemi információval rendelkezik, az tegyen bejelentést a dunaújvárosi nyomozóknál a 25/510-510-es telefonszámon, vagy a 107-es illetve a 112-es segélyhívók bármelyikén!

 

 

 

 

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik