Belföld

Vasárnap mennek az acélemberek a kenyerekkel

Vasárnap zár a szegedi REÖK Tisztaszoba 2010 és K-ARTS című tárlata, amelyen múlt és jelen találkozik.

Vasárnapig látogatható a REÖK Tisztaszoba 2010 és K-ARTS című kiállítása, mely a Ceredi Művésztelep alkotóinak műveit és a KÉSZ Kft. művészeti gyűjteményében található remekeket mutatja be. Különleges alkotásokkal találkozhat a közönség, ha ellátogat a kiállítóházba.

A Ceredi Művésztelep alkotói a múltbéli hagyományokkal túlburjánzott tisztaszobákat, azok által ihletett installációkat vonultatják fel a tárlaton. Saját koncepcióval sűrítették azokat a helyiségeket, melyekről úgy gondolták: alkalmi alkotásaik számára megfelelő terep. Az ezekről készült fotókat állították ki a REÖK-ben. A fény-, videó-, festmény-, de akár kenyérinstallációkkal is dolgozó művészeknek a szobákból áradó transzcendens erőre is szükségük volt a REÖK második emeleti kiállításán is megtekinthető, lenyűgöző eredményhez.

Giz-gazos acélember kézen álló pozícióját vagy egy különleges, melankolikusan szép történetet kibontó, harminc darabból álló grafikai sorozatot is megtekinthetnek a látogatók az első szint kiállítótermeiben. A kortárs művészeti mecenatúra jelentős példája a KÉSZ Kft. által birtokolt, figyelemreméltó művészeti gyűjtemény, mely elsősorban a fiatal hazai művészek – Rabóczky Judit Rita, Szépfalvi Ágnes, Nemes Csaba – munkáit vonultatja fel. Ám bőséggel akadnak „nagy nevek” alkotásai is a kiállítóterek falain – így például Kopasz Tamás vagy Bukta Imre művei. E hét vasárnapig még ellátogathatnak a REÖK-be azok, akik érdeklődnek a progresszív, kortárs művészetek iránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik