Belföld

Szegedi diáklány az egyik a makói Pulitzer-díjas

A Pulitzer Szülővárosa Díj különdíját Vér Bernadett szegedi kommunikáció szakos egyetemista kapta.

Pulitzer József halálának 101. évfordulójára emlékeztek csütörtökön Makón. Az ünnepségen megkoszorúzták a világhírű publicista szobrát. A rendezvény kiemelkedő eseményeként átadták a “Pulitzer József Szülővárosának Díja” elismeréseit is. Ezt Makó Város Önkormányzata és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége alapítottta, hogy méltó emléket állítsanak a legendás sajtómágnásnak, segítsék a fiatal, pályakezdő tollforgatókat, felhívják a figyelmet az újságírás mint közéleti tevékenység fontosságára, a nyilvánosság erejére.

Az idei országos pályázatra több, mint 90 munka érkezett.

A tizennyolc év alatti, ifjúsági kategóriában a makói Pulitzer József-szobor kicsinyített mását és az önkormányzat száz ezer forintos jutalmát Pap Andrea, az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakoroló középiskolájának diákja vehette át Más világ című írásáért.

Felnőtt kategóriában az elismerést és a pályadíjat Zsolti mocskosnak született című művéért Sándor Alexandra, a Nyíregyházi Főiskola, illetve a Debreceni Egyetem médiatudományi képzésének tavaly végzett hallgatója kapta.

Pulitzer Emlékbizottság különdíja a Szegedi Tudományegyetem hallgatójához, Vér Bernadetthez került, Délig alvó nemzedék című írásáért.

Ahogy arról korábban írtunk: a nyolc gyermekes makói terménykereskedők fia, Pulitzer József 17 évesen, anyja akarata ellenére kivándorolt Amerikába, és az északiak oldalán részt vett az amerikai polgárháborúban. Miután leszerelt előbb állítólag csikós, hajófűtő és temetőgondnok is volt, majd végül a Missouri állambeli St. Louis-ban, a német nyelvű Westliche Post című napilapnál kapott munkát.

Ekkor indult el újságírói és ezzel egyidőben közéleti karrierje is, mivel a Republikánus Párt jelöltjeként 22 éves korában, 1869-ben Missouri Állam közgyűlésébe választották. 1872-ben újabb már üzletemberként kezdte kiépíteni sajtóbirodalmát, és vált nemsokára legendás sajtómágnássá, aki megalapította az újságírók legnagyobb nemzetközi szakmai kitüntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik