Belföld

Tortacsodák és csaták

Bemelegítésként november 17-ig csodálhatjuk meg a szegedi Árkádban azt a kiállítást, amely a nagy tortadíszítés csatát előzi meg.

“Magyarországon még gyermekcipőben jár az a művészeti ág, amelyet egyszerűen csak tortadíszítésnek szokás nevezni. Pedig ennél sokkal többről van szó” – állítja Haluska Andrea, a kiállítás főszervezője. A tárlatra bárki elküldhette saját tortacsodáját.

Kovács János magyar ifjúsági bajnok hétemeletes, hattyús esküvői tortája például bemutatja azt, milyen lehetőségek vannak az ínyencségek díszítésében. A kiállítás másik nagy szenzációja az a kalocsai mintát formázó torta, amely Lewis Hamilton Forma 1-es pilóta boxában díszelgett az előző szezonzáró futamán.

“A kiállításnak egyik legfontosabb üzenete az, hogy bemutassa: a cukrászat nem csak az ízekről, de a látványról is szól” – mondja Haluska Andrea. A másik fontos célja, amelyről korábban a Szeged24 is beszámolt, hogy kedvet csináljon a november 17-i rendezvénynek, amely a K2 Tortacsata nevet kapta.

Nem klasszikus burleszkre kell itt gondolni – nem fognak tortát egymáshoz hajigálni a résztvevők -, hanem a tortadíszítésben mérik össze az erejüket a jelenlévők. A verseny zsűrizését hazánk elismert cukrászai vállalták magukra, a zsűrielnöki felkérést pedig  Kelvin Chua Malajziában élő, többszörös nemzetközi díjas világhírű cukrászművész fogadta el, aki majd tízezer kilométert utazik ezért.

A  tortacsata pedig célja nem más, mint, hogy minél többen meg­mutathassák tehetségüket, és kellő támogatást kapjanak az érdeklődők, hogyan is kezdjenek bele  A bajnokságon a szervezők egy rekordkísérlet felállításával is szeretnének bekerülni a magyar rekordok közé, amit a Guiness Világrekor­dok részére is továbbítanak.  Az  egyedülálló esemény egyik médiatámogatója a Szeged24.

A versenyről és a kiállításról részletes információk találhatók a www.tortacsata.hu, illetve a www.facebook.com/tortacsata oldalakon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik