Belföld

Nőttek a súlyos munkahelyi balesetek

24.hu
24.hu

2012. 11. 07. 10:48

Ezért is ellenőriz csütörtökön a Csongrád Megyei Kormányhivatal egy érintet cég vásárhelyi telephelyén.

Kedvezőtlenül alakul idén a bejelentett súlyos munkabalesetek száma: mind országosan, mind megyei szinten megfordult az évek óta tartó csökkenő tendencia. Ebben az évben eddig már csaknem ugyanannyi halálos és súlyos baleset körülményeit kellett kivizsgálnia a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve munkatársainak, mint tavaly egész esztendőben – értesítette a Szeged24-et a hivatal szóvivője.

Ezért a hatóság sajtónyilvános ellenőrzéssel kívánja felhívni a figyelmet a munkavédelmi szabályok betartására és utóellenőrzést tart csütörtökön a Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi Felügyelősége a budapesti székhelyű ASA Építőipari Kft. hódmezővásárhelyi telephelyén.

Varga Márta arról számolt be: miután a telephelyen tavaly augusztusban a betonelemgyártó öntőpálya letakarítása közben egy munkás olyan balesetet szenvedett, hogy utána két lábujját is amputálni kellett, a hatóság idén szeptemberben tartott legutóbb átfogó munkavédelmi vizsgálatot a helyszínen.

Csütörtökön utóellenőrzést tartanak, melynek során a munkáltató megelőzési stratégiáját vizsgálják. Az ilyen ellenőrzések elsősorban a veszélyt jelentő konkrét hiányosságok feltárására és megszüntetésére irányulnak – közölte a megyei kormányhivatal szóvivője.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.