Belföld

Megverte majd megerőszakolta Győrben a 18 éves lányt

A kórházban intézkedő rendőr segítségét kérte 2012. november elsején 12.00 óra előtt egy 18 éves fiatal nő.

A vele együtt várakozó férfi távollétét kihasználva mondta el a járőrnek, hogy volt élettársa, aki egyben gyermekei apja is, többször megverte és megerőszakolta őt. A nő arca a zúzódásoktól több helyen volt feldagadva.

A vizsgálat eddigi adatai alapján a 30 éves férfi előző napon délután, előzetes szóváltást követően egy gázriasztó fegyverrel kényszerítette volt élettársát arra, hogy Győr kertvárosának egy bozótos helyén akarata ellenére szexuális kapcsolatot létesítsen vele. A nőt ököllel és a fegyver tusával többször arcul ütötte, táskáját széttépte, a nála lévő készpénzt pedig elvette tőle. A férfi számára még ez sem volt elég.  A megfélemlített nővel egy motelba ment, ahol az éjszaka során többször bántalmazta és megerőszakolta. A 18 éves nő a verésektől nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A férfi a szállodában eltöltött éjszaka költségeit a sértettől elvett pénzből finanszírozta, majd a maradék összeg harmadát „nagylelkűen” visszaadta volt élettársának.

A 30 éves gyanúsított ellen – előzetes letartóztatása mellett – a Győri Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás, súlyos testi sértés és erőszakos közösülés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást. A nála lévő gázriasztó fegyvert a rendőrség lefoglalta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik