Belföld

Beismerő vallomást tett Szita Bence egyik gyilkosa

24.hu
24.hu

2012. 11. 07. 09:21

Részletes beismerő vallomást tett kedden P. Erika, a kaposvári gyermekgyilkosság egyik gyanúsítottja, a megölt 11 éves fiú nevelőapjának volt élettársa.

A nőt a rendőrség azzal gyanúsítja, hogy két hajléktalannal együtt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel meggyilkolta a múlt hétfőn eltűnt és szombaton holtan megtalált 11 éves, felsőmocsoládi Szita Bencét, volt élettársa nevelt fiát.

Berlik Zoltán ügyvéd elmondta: a kihallgatás előtt elbeszélgetett a védencével, aki ezt követően teljes körű, részletes beismerő vallomást tett.

Az ügyvéd közölte, hogy P. Erika a saját bűnösségére vonatkozóan is teljes, feltáró vallomást tett, de Berlik Zoltán arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a nő az esetleges felbujtói szerepét ismerte be, vagy azt, hogy ő követte el a gyilkosságot. Berlik Zoltán arra a kérdésre, hogy kirendelt ügyvédként továbbra is ő látja-e el a gyanúsított védelmét, vagy – mint korábban felvetődött – fogadott ügyvéd védi majd P. Erikát, azt mondta: a gyanúsítottnak nincs elég pénze, hogy ügyvédet fogadjon, de “nem is találna senkit, aki elvállalná”.

“Én magam sem vállalnám” – mondta, hozzátéve: kirendelt ügyvédként azonban kötelessége a legjobb tudása szerint ellátni a feladatát.

P. Erika ügyvédje délelőtt, még a kihallgatás megkezdése előtt arról tájékoztatta az MTI-t, hogy védence eddig nem tett vallomást, és következetes tagadta a bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, nagyon szerette a kisfiút, soha nem tudott volna ártani neki, és nagyon sajnálja, ami vele történt – idézte akkor a gyanúsított által elmondottakat Berlik Zoltán.

gyilkosság (gyilkosság)

A nyomozás menetéről szólva az ügyvéd közölte: a keddre tervezett helyszíni kihallgatás elmaradt, a kihallgatások folytatódnak. Hozzátette: elrendelték az igazságügyi elmeszakértői vizsgálatot is. P. Erikát és két kaposvári hajléktalant, az 57 éves B. Józsefet és a 41 éves K. Józsefet a Kaposvári Törvényszék vasárnap helyezte előzetes letartóztatásba.

Piros Attila, Somogy megyei rendőrfőkapitány szombaton, a kisfiú holttestének megtalálása napján tartott sajtótájékoztatón azt mondta: előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett a Kaposváron eltűnt 11 éves fiú. A bejelentő nő félrevezette a hatóságot, a fiú már hétfő éjjel halott volt, amikor a gyermek nevelőapjának élettársa bejelentette az eltűnését. Arról, hogy miként végeztek a kisfiúval, a főkapitány kegyeleti okokra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. Az elkövetés eszközeit – ásó, kés – is megtalálták, de mint mondta: “Nincs az a jel, ami mellett a televízió képernyőjén elviselhető lenne az elkövetés módja.”

Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: négy-hat hónap alatt  lezárulhat a nyomozás, majd egy hónapig tart, amíg vádat emelnek, és utána újabb egy hónap, amíg kitűzik a tárgyalást. Úgy véli, jövő júniusban elsőfokú ítélet születhet a gyilkosság ügyében.

Megfenyegették P. Erika lányát és unokáját, elköltöztek

A nő anyja a kapos.hu-nak elmondta, hogy a lánya Bencét is úgy szerette, mint a saját fiát.

“Amióta elvitték a lányomat, azóta nem tudok semmit. Annyit tudok, amennyit a televíziókban hallok. Semmi előjelét nem láttam ennek, hogy mi fog történni, nem látszott rajta semmi” – mondta az asszony. A helyi televízió felkereste Bence édesanyját, aki a portálon megjelent hír szerint “teljesen összeomlott”.

Ő azt mondta: “Nem tudom elmondani mit érzek, (…) olvasom, hallom, hogy kínlódott, szenvedett. Megbízott abban a nőben, elment vele mosolyogva, csacsogva, ahogy szokott, és megölte, megölette.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.