Belföld

Visszatérhetnek a virágok a lépcsőházakba

kancsóka virág (kancsóka, )
kancsóka virág (kancsóka, )

A jövő héttől újra lehet növényeket tartani a társasházak folyosóin, de a kívánságlámpásoknak nem kegyelmeznek. A lomos lépcsőházak továbbra is bírságra számíthatnak.

Az új tűzvédelmi szabályok november 13-án lépnek életbe. Ez pontosítja például, hol lehetnek virágok a társasházakban közös helyiségeiben. A folyosókon, lépcsőfordulókban lehetnek cserepes növények, de a menekülésre szolgáló területeken ezután is kell legalább 1 méter 10 centi szabad terület az esetleges tűzoltói feladatokra.

A módosított Országos Tűzvédelmi Szabályzatban már szerepel az úgynevezett repülő „kívánságlámpások” használatának tilalma. A születésnapokon, házasságkötések alkalmával levegőbe engedett, gyertyákkal „fűtött” lámpások a szakemberek szerint ugyanis nagy kockázatot jelentenek tűzvédelmi szempontból.

Az év elején sokan háborogtak, mert szigorúbban ellenőrizték a társasházakat és bírságoltak is a „lépcsőházi őserdőkért”, volt ahol megúszták 30 ezer forint büntetéssel, de akadt akinek 3 millió forintba került a lomos folyosó ( igaz, itt a virágokon kívül, kidobott bútorok is útját állták a tűzoltóknak).

A büntetés miatti félelmükben sokfelé ott is száműzték a növényeket, ahol nem kellett volna, csak nem volt egyértelmű a szabályozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik