Belföld

Hullazsákok a minisztérium előtt

Hullazsákokba bújtak és a minisztérium épülete elé feküdtek A Város Mindenkié aktivistái, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanellátás hiányosságaira.

Az érdekvédelmi csoport nyílt levélben fordult Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterhez és Soltész Miklós államtitkárhoz, hogy kifejezze felháborodását amiatt: noha november elsejével elkezdődött a téli krízisidőszak a hajléktalanellátásban, a kormányzat még ki sem írta az ezt finanszírozó pályázatokat.

A csoport emlékeztette a döntéshozókat, hogy a Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága már több mint egy hónapja, október 1-jei közleményében felhívta a minisztérium figyelmét arra, hogy „az otthontalan emberek életét, testi épségét veszélyezteti a téli programok finanszírozásának bizonytalansága”.

Korábban az MSZP tízmilliárd forintos pénzügyi alap létrehozását javasolta az otthoni fagyhalálok megelőzéséért, mivel két és fél év alatt megháromszorozódott azoknak a díjhátralékosoknak a száma, akik kiszorultak az áram-, a gáz- vagy a távhőellátásból, így az idei télen tízezreket fenyeget az otthoni fagyhalál.


Fotók: A Város Mindenkié csoport

A nyílt levél mellett a csoport egy drámai akcióval is fokozta a hatást. Néhány tagjuk ugyanis hullazsákokba bújt és az Emberi Erőforrás Minisztériumának épülete elé feküdtek. Egy aktivista virágokat helyezett el a „halottakra”, miközben Pergolesi Stabat Mater Dolorosa kezdetű műve szólt.

Balog Gyula, a csoport hajléktalan tagja beszédében elmondta, hogy meggyőződésük – Magyarország Alaptörvényével összhangban –, hogy az államnak kötelessége az állampolgárok szociális biztonságának biztosítása, ideértve az emberhez méltó lakhatás lehetőségét is. „Ettől jelenleg fényévekre vagyunk: ezrek élnek utcán és túlzsúfolt tömegszállásokon, tízezreknél kapcsolták már ki a gázt, százezreknek van a lakhatásukat veszélyeztető hátraléka” – mondta Balog.

A csoport az akció végén átadta a nyílt levelet, amelyben a következő követeléseket fogalmazta meg a minisztérium felé:

72 órán belül hívják össze a Országos Hajléktalanügyi Szakmai Tanácsot. Haladéktalanul, de legkésőbb december 1-jéig biztosítsák, hogy a hajléktalanellátó szervezetekhez megérkezzenek a téli krízisszolgáltatásokhoz szükséges források.

A jövőre nézve tegyenek nyilvános vállalást arra, hogy legkésőbb egy hónappal a krízisidőszak kezdete előtt megnyugtatóan rendezik a szolgáltatások finanszírozását.

A minisztérium tájékoztatása szerint a nyílt levelet a holnapi nap folyamán kézbesítik a miniszter és az államtitkár számára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik