Belföld

Autógyárat épít a KÉSZ Csoport Oroszországban

24.hu
24.hu

2012. 11. 06. 09:08

Magyarország és Szerbia után Oroszországban is a KÉSZ Csoport építi a Magna autóipari vállalat új gyárát.

A szerbiai Fiat, a kecskeméti Mercedes, a győri Audi, valamint a szintén kecskeméti Magna gyár után újabb autóipari nagyberuházást valósít meg az idén harmincéves KÉSZ Csoport. Ezúttal egy már visszatérő ügyfél, a Magna megbízását nyerték el. Az oroszországi Nyizsnyij Novgorodban generál kivitelezőként kell egy fröccsöntőüzemmel és egy logisztikai csarnokkal kibővíteni, majd felújítani a már meglévő gyárat. A beruházás 13 ezer négyzetméteren zajlik majd, az új létesítményt várhatóan 2013 nyarán adják át.

A KÉSZ Holding Zrt. 2010-ben alapította meg orosz leányvállalatát. Az első projekt megrendelője a svéd gyógyszeripari cég, az Astra Zeneca volt.

A KÉSZ 30 évvel ezelőtt gyakorlatilag családi vállalkozásként kezdte meg működését, mára pedig egy igazi holdinggá vált, amely a környező országokat is beleértve több ezer munkavállalót foglalkoztat, árbevétele pedig elérte a 70 milliárd forintot. A KÉSZ Csoport tagvállalatai révén jelen van Magyarországon az építőipari kivitelezés, az építőelem-gyártás, az ingatlanfejlesztés, a létesítményüzemeltetés, a flottamenedzsment és a környezetipar területén.

A KÉSZ Holding Zrt. a KÉSZ Csoport vezető társasága, amely összefogja a tagvállalatok erőforrásait, és ezeket felhasználva komplex szolgáltatásokat – építőipari kivitelezéstervezéssel, ingatlanfejlesztés, üzemeltetés – tud nyújtani a beruházóknak.
A KÉSZ Csoport építette fel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Sky Court épületét, valamint többek között a Daimler kecskeméti gyárának jelentős épületeit. A KÉSZ Csoport idei nagyberuházása az Új Széchenyi Terv segítségével épülő Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.