Belföld

Újszövetség-maraton a Vörösmarty Színházban

A teátrum nagyszínpadán elhelyezett Újszövetséget olvassák fel a résztvevők az első betűtől az utolsóig a karácsonyi készülődés jegyében.

Különleges lelki eseményre hív minden érdeklődőt a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az Advent első szombatján, 22 órakor kezdődő egyedülálló esemény részleteit sajtótájékoztatón ismertették.

Az Újszövetség-maraton egy olyan kezdeményezés, melyre korábban a világ egyetlen teátrumában sem volt példa. A tervek szerint a Vörösmarty Színház nagyszínpadán egy kényelmes fotel, egy mikrofon és egy Biblia várja a felolvasókat, akik tízpercenként váltják egymást. Felolvasási szándékát november 12-én 10.00 órától bárki jelezheti személyesen a színház szervezési és jegyirodájában, a teátrum honlapján pedig tájékoztatást kaphatnak a szabad időpontokról, illetve arról, hogy mikor kik lesznek a felolvasók. Minden résztvevő emléklapot kap, valamint az eseményt követően a weboldal képgalériájából letöltheti az őt megörökítő fényképet.

„A karácsonyi ünnepkör méltó nyitánya lesz az Újszövetség-maraton! Leginkább az motivál minket, hogy a polgárok megszólításával páratlan, egyedi közösségi élményt nyújtsunk!” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón a Vörösmarty Színház igazgatója. Dr. Szikora János elmondta: az emberekre nehéz terhet rónak a problémákkal, feladatokkal teli hétköznapok, ezért szükségük van arra, hogy a zűrzavaros időszakokban lelki kapaszkodókat találjanak. „ A teremtésben rend uralkodik, a vigaszt és reményt nyújtó Szentírás pedig mindenkit hozzásegít ahhoz, hogy önmagában is rendet teremtsen!” – hangsúlyozta az igazgató.

Spányi Antal megyés püspök sokat remél az egyedülálló kezdeményezéstől. Kiemelte: „A Szentírás az emberiség egyik legolvasottabb, legfontosabb könyve. Nemcsak vallási üzenetet, hanem kultúrát is hordoz, alapjául szolgál az örömteli, gyümölcsöző emberi kapcsolatoknak! Keresztényt és nem keresztényt egyaránt megszólít, ezért bízom abban, hogy a Szentírást egyre többen veszik kezükbe, az emberek közel kerülnek egymáshoz, ez pedig összességében jót tesz a társadalomnak!”

„Székesfehérvár szép hagyományokat ápol Advent időszakában. Évek óta számos meghitt, ünnepi rendezvénnyel várják a polgárokat a Városház téren és a Püspöki Palota udvarán. Ez egészül most ki egy újabb közösségépítő, értékközvetítő célú közösségi programsorozattal. ” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András szavai szerint a hagyományok ápolásában fontos szerepe van az egyháznak, valamint az önkormányzatnak és intézményeinek, az pedig külön öröm, hogy az egyik legnagyobb intézmény, a Vörösmarty Színház vezető szerepet vállal az idei programokban. A város polgármestere köszönetét fejezte a teátrumnak és dr. Szikora Jánosnak, amiért vállalkoztak a missziós feladatra.

Az Újszövetség-maraton december 1-jén, 22 órakor Spányi Antal megyés püspök felolvasásával veszi kezdetét. Az egyedülálló kezdeményezés teljes időtartamát egyelőre nehéz megjósolni, az elképzelések szerint minimum egy teljes nap, de akár 30 órát meghaladó idő is eltelhet, mire a Szentírás végéhez érnek. A szervezők nagy szeretettel várják hívők és nem hívők jelentkezését!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik