Belföld

Nyerészkedőket segítenek állami pénzből?

Orban-Viktor(960x640)(10).jpg (Orbán Viktor)
Orban-Viktor(960x640)(10).jpg (Orbán Viktor)

Nemcsak erkölcsileg, hanem pénzügyileg is kockázatos a több százmilliárdos adósságátvétel - írja a Haza és Haladás blog.

Orbán Viktor október 27-én jelentette be, hogy az állam 1956 önkormányzattól összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át. Államháztartási szempontból nem nullszaldós átrendezésről lenne szó – olvasható a Haza és Haladás blog elemzésében.

Ehhez ugyanis nemcsak az adósságot, hanem az arra számított kamatteher forrását is át kellene vennie a központi kormányzatnak. Ez azt jelentené, hogy a központi költségvetésből teremtenék elő a kamatokat, ez átlagosan 5 százalékos kamatnál 30 milliárd forint lenne.

A blog emellett kitér arra is, hogy már a devizahitelesek kimentése sem volt kockázatmentes erkölcsileg. Abban az esetben viszont érvelhettek azzal, hogy a családok lakhatása, élete került veszélybe. Az önkormányzatokra vonatkozó döntést ezzel szemben azért lehet nehezebben megmagyarázni, mert sokszor nyerészkedési céllal vették fel ezeket a hiteleket, számos esetben pedig ki tudná fizetni az önkormányzat az adósságot.

A Haza és Haladás úgy summázza ezt, hogy “a kormányzat megint a rossz gazdaságpolitikájának támogatásához próbál rossz megoldásokkal támogatókat megnyerni. Az önkormányzatok adósságának átvállalása persze nem fogja a gazdaságot (jobban) romba dönteni, ám az kérdéses, hogy a nemzetközi szervezetek türelme meddig tarthat még”.

Az elemzés szerint ez nyilván múlik a nemzetközi hangulaton és kockázatvállalási hajlandóságon, a jövő márciusi jegybanki változásokon, az új jegybanki vezetés devizatartalékot illető döntésein. Egy ilyen gazdaságpolitika miatt, mint amit 2010 óta a kormány folytat, máskor már menekült volna a tőke az országból, most pedig türelmesen vár. Szerencsénkre, hiszen ellenkező esetben a mostaninál is nagyobb bajba kerülnénk. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, mielőbbi gazdaságpolitikai váltás kell, “mert a késedelem csak a fenntartható pályára való visszatérés nehézségeit növeli”.

A bejelentés kapcsán az LMP is azt kifogásolta, hogy a pazarlókat jutalmazná az intézkedés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik