Belföld

Előzetesben a felsőmocsoládi kisfiú feltételezett gyilkosai

24.hu
24.hu

2012. 11. 05. 09:29

Több százan gyújtottak gyertyát Szita Bence emlékére a hétvégén.

A Kaposvári Törvényszék vasárnap elrendelte a 11 éves felsőmocsoládi kisfiú megölésével gyanúsított P. Erika, B. József és K. József előzetes letartóztatását – közölte Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A hétfőn Kaposváron eltűnt Szita Bence holttestét szombaton reggel találta meg a rendőrség a Kaposvári Egyetem mögött lévő erdős területen.

Piros Attila dandártábornok, Somogy megyei rendőr-főkapitány a szombat délután tartott sajtótájékoztatón elmondta: a fiú előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett.

A rendőrség a gyermek eltűnését bejelentő 47 éves nőt – a fiú nevelőapjának élettársát -, egy 57 éves és egy 41 éves hajléktalant gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével. A három gyanúsítottat 14. életévét be nem töltött személy ellen előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanújával helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság.

A főkapitány szombati beszámolója szerint a kisfiú hétfő éjjel már halott volt, amikor a gyermek nevelőapjának élettársa bejelentette az eltűnését, s ezzel egyidejűleg azt is, hogy miközben ő a gyermek után futott, a kocsiban hagyta a kulcsot, és az autót ellopták.

gyilkosság (gyilkosság)

A fiút több mint félszáz rendőr kereste, és önkéntesek is kutattak utána. A közzétett rendőrségi felhívás nyomán is nagyon sok bejelentést kaptak, ezeket mind ellenőrizték.

Az eltűnés bejelentője, a magát a gyermek nevelőanyjának mondó nő kihallgatása során ellentmondásokba keveredett, egyes állításainak valótlansága, vallomásának többszöri megváltoztatása gyanússá vált, és a rendőrség ettől kezdve – miként a főkapitány fogalmazott – a kriminalisztika teljes tárházát felvonultatta. Feltérképezték a nő kapcsolatrendszerét, és ekkor a rendőrség látókörébe került egy kaposvári hajléktalan férfi, akinél az “eltulajdonított” gépjárművet megtalálták, valamint a férfi szintén hajléktalan társa.

Azt, hogy a kisfiú bűncselekmény áldozata lett, a Kaposvárhoz közeli Sántos külterületén lévő erdőben talált nyomok erősítették meg.

A rendőrök azért kutattak azon a területen, mert egy vadász látott arra egy autót, aminek felírta a rendszámát, és ez megegyezett az állítólag ellopott jármű rendszámával. A kisfiú mobiltelefonjának cellainformációja is támpontot adott.

Kiderült, hogy Szita Bencét hétfő este 20 és 22 óra között azon a helyszínen ölték meg. A holttestét először ott rejtették el, majd arra a helyszínre vitték, ahol szombat reggel a rendőrség megtalálta. Arról, hogy miként végeztek a kisfiúval, a főkapitány kegyeleti okokra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. Annyit elmondott, hogy az elkövetés eszközeit – ásó, kés – a helyszínen megtalálták.

A gyanúsítottak vallomást tettek, de mindegyik önmagát védve, mást vádolt a gyilkosság elkövetésével. A rendőrfőkapitány úgy vélte: a két kaposvári hajléktalan felbujtásával és gyilkossággal gyanúsított kaposvári nő a gyilkosság okára olyan választ adott, ami azt erősítette meg, hogy indokolt az elmeorvosi szakértői vizsgálat elrendelése. Nem hivatalos sajtóértesülések szerint a fegyházbüntetésből október elején szabadult 57 éves B. Józsefet gyanúsítják a kisfiú megölésével, a sírt megásó – más bűncselekmény miatt büntetőeljárás hatálya alatt álló – 41 éves K. Józsefet pedig bűnsegédlettel. P. Erikát felbujtással gyanúsítják.

A Kapos.hu információja szerint a nő 200 ezer forintot ígért az elkövetőknek. A portálon vasárnap megjelent hír szerint a két férfi azt állítja, hogy a nő ölte meg a gyermeket, őket csak arra kérte, hogy a gyilkosság után tüntessék el, a nő azonban ezt tagadja.

szita bence (szita bence)

A kisfiú holttestének megtalálásáról szóló hírek hallatán szombaton este több százan gyűltek össze és gyújtottak gyertyákat és mécseseket a kaposvári Tesco áruház mögötti játszótéren, ahonnan a bejelentés szerint a gyermek eltűnt. A helyi portálokon megjelent, folyamatosan frissülő hírekre nagyon sokan reagáltak. A Sonline.hu-n 100-nál is többen fejezték ki együttérzésüket, elítélően nyilatkoztak a gyilkosság gyanúsítottjairól, és sokan  halálbüntetést követetek számukra.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Bengaluru, 2018. április 18.
Gyertyás virrasztáson vesz részt egy nő egy csoportos nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett nyolcéves indiai lány emlékére Bengaluruban (korábban Bangalor) 2018. áprlilis 17-én. A nomád törzsben élő lány 2018 januárjában halt erőszakos halált az észak-indiai Dzsammu állam Kathua körzetében. (MTI/EPA/Dzsagadis Nv)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.