Belföld

Tömegek és rekordlátogatottság a temetőkben

Halottak napjához és Mindenszentekhez kötődően ezrek keresték fel az elmúlt napokban a győri sírkerteket. A temetőkben az emlékezés lángjait az eső sem mosta el.

Nem volt kegyes az időjárás idén sem halottak napján, a temetőkbe látogatókat csípős hideg és zuhogó eső fogadta. A zimankó némi méreggel párosult, hiszen egyes városrészekben a forgalom is teljesen bedugult, volt, ahol a rendőri irányítás is elkerülhetetlennek bizonyult.

A Nádorvárosi Köztemetőnél például nemegyszer teljes volt a torlódás, a csütörtöki zsúfoltság azért péntekre jelentősen mérséklődött.

A sírkertek bejáratánál állomásozó árusok azonban örültek a forgalomnak, hiszen a koszorúk, cserepes virágok és szálas növények szép számmal fogytak. „15 éve árulunk itt a temetőnél, és az a tapasztalatunk, hogy sajnos már nagyon keveset tudnak költeni az emberek arra, hogy elhunyt szeretteik sírjára virágot helyezzenek. Ettől függetlenül szinte mindent eladtunk, ma nagyon sokan látogattak ki a nyughelyekhez” – mondta Borsó Veronika.

A kerítésen belül persze a zsúfoltság és a zaj teljesen elveszett, a temetőkben csendes főhajtással és gyertyagyújtással emlékeztek a győriek családtagjaikra, szeretteikre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik