Belföld

Temetői tudós megemlékezések Szegeden

Csütörtöktől Szent-Györgyi Albert és más jeles tudósok életét idézhetjük fel.

Csütörtökön 13 órakor az egyetem és szegedi önkormányzat képviselői megkoszorúzzák Szent-Györgyi Albert édesanyja sírját a Belvárosi temetőben.

Nobel-díjas tudós édesanyja, Lenhossék Jozefin is a Belvárosi temetőben nyugszik. Amikor a szegedi egyetemre került Szent-Györgyi Albert, édesanyja, Fini néni is a Kálvária sugárúti iskolaépületben belüli lakásban élt. Miután elhunyt, Szegeden helyezték örök nyugalomra. Belvárosi temetőbeli sírját (V. parcella, 7. sor – a Korda-kripta mögött) az egyetem és az önkormányzat hozatta rendbe. A tudós és családja tisztelői is leróhagyják kegyeletüket a sírnál Péter László irodalomtörténész emlékbeszéde után.

Belvárosi temető tudóspanteonjából indul november 7-én 14 órakor egy séta az ország egyetlen temetőkutatója,Tóth Tamás kalauzolásával. A több mint kilenc évtizedes múltra visszatekintő szegedi felsőoktatás számos híres és jelentős oktatója nyugszik a szegedi temetőkben, közülük is a legtöbben a Belvárosi és a mellette lévő protestáns sírkertben.

Sajnos sokuk neve mára feledésbe merült, pedig egykoron évtizedeken át diákok ezreinek adták át a tudományokat és annak szeretetét, számos hallgatójuk lett később itthon és külföldön világhírű. Tóth Tamás szakértő vezetésével azonban megsimerhetjük őket is. A sétára előzetesen jelentkezni kell – november 7-én 12 óráig – az SZTE Kulturális Irodában (Dugonics tér 13., telefonszám: 06 62/544-045). A séta a temető főbejáratánál (Fonógyári út) lévő parkolóból indul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik