Belföld

Táncszínházi beavató Szegeden

Szerda délután négykor a Carmina Burana kulisszatitkai Juronics Tamás kalauzolásával.

Ahogy arról már beszámoltunk: a gyereknek szóló Diótörő – melynek kapcsán játékokat is gyűjt a szegény gyerekeknek a társulat karácsonyra – hétvégi előadásai után, szerdán délután négykor a Szegedi Nemzeti Színházba újabb, produkcióval, a Carmina Burana beavató színházi előadásával várja a közönséget a negyedszázados Szegedi Kortárs Balett.

A társulat évek óta törekszik arra, hogy a következő generációnak is kedvet csináljon a táncszínházhoz. A fiatalok a beavató színházi előadásokon rendszeresen megismerhetik egy-egy darab születését. Szerda délután a balett legtöbbet játszott és legnépszerűbb produkciója, a Carmina Burana kulisszái mögé pillanthatnak be az érdeklődők a darab Kossuth-díjas koreográfusa, a társulat művészeti vezetője, Juronics Tamás kalauzolásával.

A Szegedi Kortárs Balett a közelmúltban fennállásának 25. évfordulóját is az alkalomra  felújított Carmina Burana-val ünnepelte, melyet a társulat  az 1987-es szeptember végi bemutatója óta eddig majd két és félszáz előadáson játszott világszerte.

“A darab azért lett ennyire sikeres, mert Szegedtől, Izraelen, Mexión át Egyiptomig mindenhol megértik, hiszen Carl Orff műve  ismert mindenhol, én pedig egy közösségi rituális játékká, történetté formáltam a zenét ” – mondta a Szeged24-nek Juronics Tamás.

A darabban a civilizáció romjain egy, az életben maradásáért küzdő, törzsi szinten élő közösség rituálékkal teli mindennapjaiba pillantunk be, most ezt magyarázza, és mutatja be az alkotás titkaival is a kíváncsiaknak Juronics Tamás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik