Belföld

Járások: Szeged beintett

Az önkormányzat végül szerdán nem írta alá a megállapodást, így most a város és a kormányhivatal is keménykedik.

Csongrád megye érintett települései közül egyedül Szeged nem írta alá a járási kormányhivatal kialakításával kapcsolatos megállapodást – közölte B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott.

A joszabály szerint így november 15-ig határozatban kell dönteni arról, mely államigazgatási feladatok ellátásához szükséges ingatlanok és ingóságok kerülnek a járási hivatal ingyenes használatába, és hány munkatársat vesz át az új szervezet.

A kormánymegbízott hangsúlyozta, mivel nem jött létre megállapodás az önkormányzat és a kormányhivatal között, így nincs jogi lehetőség arra, hogy a város csereingatlant kapjon. B. Nagy László szerint ezért Szeged vesztett döntésével. .

A kormánymegbízott azt is mondta: „nagy valószínűséggel” jogszabályellenes a szegedi közgyűlés keddi határozata, a döntést a törvényességi főosztály vizsgálja.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: a szegedi közgyűlés kedden egy tartózkodó szocialista képviselő kivételével úgy határozott: igényt tart a járási kormányhivatal kialakításához kapcsolódó indokolt és igazolt költségeinek megtérítésére. A közgyűlési döntés értelmében Botka László polgármester akkor írhatta volna alá a megállapodást, ha a kormányhivatal kötelezettséget vállal erre. A hivatal viszont Újszegeden egy csereingatlant ajánlott.

A polgármester már kedden kifejtette, hogy Szegednek miért nem éri meg ez. Azt mondta, hogy a járási kormányhivatal céljára kiválasztott Huszár utcai, jelenlegi okmányiroda épületét az önkormányzat piaci áron vásárolta, az elmúlt tíz évben 725 millió forintot fordított rá. A jövőben is önkormányzati feladatokat ellátó szociális és adóiroda is elköltöztetése a kormányhivatal által felajánlott Fő fasori csereingatlanba – a mostani nyugdíjfolyósítóba  -, az épület átalakítása, az informatikai rendszer kiépítése pedig összesen nagyjából 354 millió forintba kerülne. Ráadásul a kormányhivatal által átvenni nem szándékozott  26 ügyéntéző végkielégítése is a várost terhelné – tette hozzá Botka László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik