Belföld

Hibáztatták a geotechnikus szakértők a Mal Zrt.-t

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2012. 10. 31. 08:46

Geotechnikus szakértők meghallgatásával folytatódtak az iszapömlés károsultjai által indított polgári kártérítési perek kedden a Fővárosi Törvényszéken.

A hatóságilag kirendelt igazságügyi szakértők szerint a tározót üzemeltető Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. nem észlelhette utólag az alapozás hiányosságait, a feltöltött iszaptárolót pedig nem lehetett szigetelni, vagy az alapozást megerősíteni. A szakértők hiányolták a süllyedésmérők elhelyezését és azok folyamatos vizsgálatát.

Az alperes Mal Zrt. által felkért szakértő úgy véli, az iszaptározók megépítése előtt elvégezték a talajvizsgálatokat, de a fúrások nem voltak elég mélyek. Álláspontja szerint a tározó tervezője nem vette figyelembe a vizsgálatok eredményét, a hatóság pedig nem írta elő és utólag sem kötelezte a tervezőt arra, hogy folyamatosan figyelje a tározó esetleges mozgását, süllyedését.

A kirendelt szakértők és az alperes között vita alakult ki arról, hogy a zagytározóban lévő víz mennyisége meghaladta-e az ésszerű mértéket. Abban sem volt egyetértés, hogy ha az iszaptárolóban kevesebb víz lett volna, akkor is elérte volna-e a környező településeket az ár, illetve mekkora pusztítást okozott volna. A Fővárosi Törvényszék múlt heti közbenső ítéletében első alkalommal állapította meg a Mal Zrt. kártérítési felelősségét két, az iszapömlés kapcsán indított kártérítési perben.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. A Veszprémi Törvényszéken szeptember 24-én kezdődött a katasztrófa kapcsán többek között közveszélyokozás miatt indított büntetőper a timföldgyár vezetői, alkalmazottai ellen.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - NOVEMBER 29: U.S. President Donald Trump answers questions from the press while departing the White House November 29, 2018 in Washington, DC. Trump answered numerous questions regarding his former attorney Michael Cohen's recent court appearance and testimony before departing. (Photo by Win McNamee/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.