Belföld

Bárándy sajnálja, hogy “bunkózott”

Bárándy Gergely (MSZP) sajnálja, hogy bunkónak nevezte Szakács Imrét (Fidesz), ugyanakkor úgy véli: amikor egy képviselő hazugnak nevez egy másikat, az kimondva, kimondatlanul, bunkóság.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában kedden éjszaka a választási eljárásról szóló törvényjavaslathoz benyújtott kormánypárti módosításokat vitatták meg, éles vita közepette. Ezek között szerepel, hogy a kormánytöbbség mégsem tenné lehetővé az egyesületeknek a választáson való indulást.

A vitában Szakács Imre “gusztustalan csúsztatásnak” nevezte, hogy az MSZP úgy állítja be a történteket, mintha a kormányoldal a jelenleg hatályos törvényeken akarna változtatni a Haza és Haladás választásból történő kiszorítása érdekében. Erre reagálva a szocialista Bárándy Gergely “bunkónak” nevezte Szakács Imrét.

Szerdai közleményében Bárándy úgy fogalmaz: sajnálja, hogy kiszaladt a száján a kritika tárgyává vált szó, jobb lett volna tartózkodni az efféle kijelentésektől az ülésen. Ugyanakkor leszögez azt is: “amikor egy képviselő – kivált abban a formában, amelyben ezt Szakács Imre tette – hazugnak nevez egy másikat, szakmai álláspontját pedig gusztustalan csúsztatásnak minősíti, az – kimondva, kimondatlanul – bunkóság”.

A közleményében az is szerepel: tény, hogy egyesületek eddig nem indulhattak az országgyűlési választásokon, ám a Fidesz eredeti javaslata a jövőben lehetővé tette volna azt. Erre reagálva Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője azt közölte az MTI-vel: a szocialista képviselő beismerte, hogy nem mondott igazat, amiért elvárt volna egy bocsánatkérést Bárándy Gergelytől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik