Belföld

Pályázatokat hirdetett iskolásoknak a SZÉPHŐ

Ötven éves a távhőszolgáltatás

A távhőszolgáltatás 50 éves évfordulója kapcsán tartott sajtótájékoztatót kedden délelőtt a SZÉPHŐ Zrt. két vezetője. A fél évszázadon átívelő történelmi áttekintés mellett meghirdetésre került az iskolásoknak szóló rajz- és tanulmányíró pályázat is, melyekre november 30-ig várják a pályamunkákat.

Érdekes időutazásra hívta meg az újságírókat a SZÉPHŐ Zrt. kedden délelőtt. Dr. Temesvári Balázs vezérigazgató és Szauter Ákos hőszolgáltatási igazgató a távhőszolgáltatás 50 éves évfordulója kapcsán összefoglalta az elmúlt öt évtized legfontosabb állomásait. Mivel a SZÉPHŐ Zrt. a környezetvédelem és az energiatakarékosság századában fontos feladatának tartja a fiatal generáció figyelmének felhívását, meghirdetésre került egy iskolásoknak szóló rajz- és tanulmányíró pályázat is.

Dr. Temesvári Balázs vezérigazgató bevezetőjében elmondta, hogy az 50 éves évforduló nem csak a SZÉPHŐ Zrt. egykori és mai munkatársainak, hanem egész Fehérvárnak az ünnepe. „Szinte észrevétlenül vált a mindennapjaink részévé a távfűtés. Mára természetesnek vesszük, hogy a távfűtés kényelmét élvezhetjük, pedig rengeteg szakember dolgozik azon, hogy a folyamatosan változó szabályozási környezet és finanszírozási feltételek ellenére az ügyfelek rendelkezésére állhasson a távhőrendszer. A lakosság rendszerint sajnos csak akkor veszi észre a távhő jelentőségét az életében, amikor valamilyen probléma folytán hidegek maradnak a radiátorok, vagy emelkednek a hatósági árak.” A vezérigazgató kiemelte, hogy a vállalat fontosnak tartja a múlt megismertetését a ma fiataljaival, továbbá kíváncsi az ötleteikre, gondolataikra is. Az iskolások kreativitásának megmozgatására két pályázat került meghirdetésre.

Az általános iskolásoktól rajzpályázatra várnak munkákat.

Az alsó tagozatos egyéni pályázók témája: „Hogyan fűtenek majd unokáink?”, a felső tagozatra járóktól pedig a „Mit jelent számodra az ENERGIA?” kérdésre várják a választ rajzban. Az alsósok első három helyezettje tíz, öt és kétezer forint értékű tárgyjutalomban részesül, a felsősök dobogósai ugyanilyen értékben kapnak Media Markt ajándék- illetve könyvutalványt.

A pályázatra jelentkező középiskolás osztályoktól tanulmányokat várnak „Fázunk-e 150 év múlva?” – Előretekintés a távfűtés jövőjébe” címmel, maximum 5 gépelt oldal terjedelemben.

Az első helyezett középiskolás osztály nyereménye hozzájárulás az osztálykirándulás költségeihez 4000 Ft/fő értékben, a második helyezett 2000 Ft/fő, a harmadik helyezett 500 Ft/fő értékben kap írószer utalványt.

A pályaműveket 2012. november 30-ig várják a SZÉPHŐ Zrt. címére: 8000, Székesfehérvár, Honvéd u. 1.

Szauter Ákos hőszolgáltatási igazgató összefoglalta a távfűtés eddig eltelt ötven évének történetét. Felhívta a figyelmet arra, hogy az 50-es évek végétől napjainkig milyen hosszú és rögös út vezetett. Beszámolójában bemutatta a fejlődési korszakokat a távvezetéken keresztül szolgáltatott gőz használatától az ezredfordulón túl különösen fontossá váló energiatakarékosság és korszerűség eléréséig.

„Nagyon sok apró érdekesség rejlik a szakmai kifejezések mögött, s fontosnak tartjuk, hogy a szakzsargont hétköznapira szelídítve Fehérvár lakóival is megosszuk ezeket.” A korszakonkénti áttekintés során kiderült, hogy a távhőszolgáltatásban az igazi, látványos, nagy fejlődést a 70-es években kezdődő lakásépítés hozta. Az évente 1000-1500 új lakást előbb kisebb helyi fűtőművek látták el hővel, majd fokozatosan csatlakoztak ezek a távhőhálózatok a városi rendszerre, s alakult ki a mai hálózat gerince. A korszerűsítés, energiatakarékosság mindig is fontos szempont volt a cég életében, ezért a 80-as évek elejétől már előreszigetelt csőhálózatok kerültek a földbe, a hőközpontok szabályozása, felügyelete folyamatosan fejlődött. Az ezredfordulón a panelprogramnak, a kapcsolt épületek szétválasztásának és a felhasználók tudatosabb energiafelhasználásának köszönhetően 2005. és 2010. között 30%-kal csökkent Székesfehérváron a távfűtött épületekben a fűtési célú energiafelhasználás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik