Belföld

„Csak az hal meg, akit elfelejtenek” – FOTÓK

Kezdte beszédét Borkai Zsolt, a győri önkormányzat, Nádorvárosi Köztemetőben tartott Halottak Napi megemlékezésén.

Mindenszentekhez és halottak napjához kapcsolódóan a város vezetése ebben az esztendőben is főhajtással emlékezett az I. és II. világháború valamint az ’56-os hősök előtt a Nádorvárosi Köztemető emlékművénél. A keddi ünnepségen elsőként Dsida Jenő megható gondolatait tolmácsolta a moderátor, majd Borkai Zsolt köszöntötte a megjelenteket, és egyúttal felelevenítette azokat, akik már nem lehetnek szeretteikkel. „Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Emberek vagyunk, rohanó mindennapokkal, de a szívünk tudja, mikor kell megállni és emlékezni. Akkor, amikor gyertyát gyújtunk és felidézzük elhunyt barátainkat, családtagjainkat. Ilyenkor felszakadnak régi és alig gyógyuló sebek, könnyeket ejtünk, de ez a nap mégis tiszteletteljes” – hangsúlyozta a polgármester, aki Juhász Gyula szavaival zárta beszédét.

Ezután az ökomenikus szertartáson az egyházak képviselői tisztelegtek a halottak előtt, és adtak erőt mindazoknak, akik már valaha elengedték egy hozzátartozójuk kezét. Az ünnepségen így Dékány Ferenc, Wagner Tamás és Mesterházy Zsuzsanna is szólt az emlékezőkhöz és Istenhez.

A beszédeket követően a Talpasok Kara tolmácsolásában katonadalokat hallhatott a nagyérdemű, az ünnepség a koszorúzási ceremóniával zárult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik