Belföld

A reformációra emlékeznek

Protestáns egyházak ökumenikus alkalma.

A 495 esztendővel korábban, október 31-én szögelte ki a Német-Római Császárságban a wittenbergi vártemplom kapujára Luhter Márton ágoston-rendi szerzetes 95 tételből álló pontját, amelyben a Bibliai tanítása alapján felhívta a figyelmet a középkori egyház teológiai tévedéseire. Lépése a következő években, évtizedekben sőt évszázadokban is hítújító, reformátori mozgalmaknak lett “motorja” és elősegítette a Biblia újrafelfedezését. A protestáns egyházak számára kiemelt jelentőséggel bír az október 31-i dátum, fontos örökség számukra, üzenete az elmúlt századok során sem változott. Reformáció ünnepi istentiszteleti alkalmat rendeznek az evangélikus, a baptista és a református gyülekezet ökumenikus találkozására, közös ünneplésére szerda este 18 órától Székesfehérváron a Széchenyi úti Református Templomban.
Az ünnepi eseményen az üdvösség-kép változásáról és a reformáció üzenetéről Fóris István baptista gyülekezetvezetőt hallgathatják az érdeklődők, szaval Szabóné Miklós Eszter és Nagy János. Az ökumenikus énekkar zenés szolgálatát Dóczi István karnagy vezényli, igét Somogyi László református lelkész-elnök hirdet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik