Belföld

Újabb ötvenezer munkahely megszűnésére számít Bajnai

Bajnai Gordon (Bajnai Gordon, Juhász Péter)
Bajnai Gordon (Bajnai Gordon, Juhász Péter)

Bajnai Gordon, a Fidesz-kormány 2014-es leváltására létrejött szövetség vezéralakja az emberek megfélemlítettségéről és a gazdaságpolitika dilettantizmusáról beszélt az Indexnek adott nagyinterjújában.


Fotó: Kummer János

Bajnai Gordon szerint “működik a hétköznapi megfélemlítések rendszere”, egy pár ezres nómenklatúra próbálja az ország minden részét igazgatni, és nem válogat az informális módszerekben. A volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület elnöke az Index.hu-n olvasható interjúban arról is beszélt: sok szakember van, aki szívesen véleményezi anyagaikat, vagy vesz részt azok előállításában, de nem szeretné, hogy “látsszon”, mert attól tart, hogy “egzisztenciájában bántódás érné”. Kitért arra, sok ismerőse van, vállalkozók, munkavállalók, akik nyilvánvaló üzeneteket, zsarolásokat kaptak. Van, akitől “elvették, elkérték az üzletrészét”, van, akinek a rokonságát tették ki az állásából, mert valami közük volt a politikához, van, akinek azt mondták, hogy veled nem szerződhetünk, mert ilyen-olyan ismerőseid vannak, ilyen-olyan üzleteid voltak – mondta.

El kellett volna számoltatni a tévészékház ostromáért

A szocialista kormányt 2009 áprilisa és 2010 májusa között irányító politikus egy kérdésre válaszolva elismerte: a 2006. őszi események miatt van adóssága a balliberális koalíció szereplőinek. “A rendőrség képtelen volt elválasztani egymástól a tisztességes, demokratikus ellenzéki tüntetést, amit a Fidesz szervezett, a minden törvényt felrúgó, garázda elemektől. Minimum szakszerűtlenek voltak” – fogalmazott.
Bajnai Gordon szerint minden demokráciában előfordul, hogy a rendőrség túllép a hatáskörén, és törvénytelenül jár el, de ebben az esetben elmaradt ennek a kimondása, a felelős rendőri vezetők elszámoltatása, és a politikai felelősségvállalás. Mint mondta, ez számára is tanulság, hiszen – bár nem volt köze a történtekhez – ott volt a kormányzatban.
A korábbi miniszterelnök szerint ugyanakkor bár a 2000-es évek eleje óta fokozatos a züllés a magyar demokráciában, 2010-ig működtek a fékek és ellensúlyok.

A tartalékok felélése

A gazdaságpolitikát is élesen kritizálta. Az unortodox gazdaságpolitikáról azt mondta: ez “gyakorlatilag nem más, mint a magyar gazdaság húsz év alatt felhalmozott tartalékainak a felélése”. Egyrészt a magánnyugdíjpénztári rendszert, másrészt az ország beruházásvonzó-képességének a csökkentését, harmadrészt pedig a munkaerőt nevezte ilyennek. A munkaerőt a volt miniszterelnök szerint két módon élte fel a kormány: drágává tette az alacsony képzettségűeket, a magasan képzett, tehetséges fiatalokat pedig nem tudták megtartani az országban.

“Hitel sincs, tőke sincs, a versenyszférában kevesebb a munkahely, és a mi előrejelzésünk szerint mintegy ötvenezer munkahely fog még eltűnni a versenyszférából a következő két-három évben a legutóbbi intézkedések miatt” – foglalta össze.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik