Belföld

Kövér már nem Gyurcsányra, hanem Bajnaira lő

Immár nem Gyurcsány, hanem Bajnai volt a fő célpontja Kövér Lászlónak, ezúttal Méhkerék lakossági fórumán - írja a magyarnarancs.hu

Az Országgyűlés elnöke még nyáron elvállalta a méhkeréki Uborkafesztivál fővédnöki tisztét. Akkor azonban nem tudott eljönni, ám most pótolta az elmaradt látogatását a román többségű településen. A helyiek sóval, kenyérrel és román tánccal várták őt. Kövér László az elmúlt két és fél év kormányzásával kapcsolatban tartózkodott az önkritikától. Előbb nagy hangsúllyal beszélt arról, hogy amikor 2010-ben átvették a kormányzást, a tervezett államháztartási hiányon túl még 500 milliárd forintos lyuk tátongott a magyar költségvetésben. Ezért szerette volna az új kormány az EU vezetőivel elfogadtatni a magasabb államháztartási hiányt. A házelnök szerint a Bajnai-kormány 2010-es költségvetése hazugság volt, és ehhez asszisztált az unió vezetése is, ezért kellett utóbb három százalékra leszorítani a hiányt. A házelnök nem rejtette véka alá, hogy nem szokványos gazdaságpolitikával – főként külön- és szektorális adókkal – szerinte sikerült három százalék alatt tartani a hiányt. Megjegyezte: háromezermilliárd forintot vettek ki azon cégek és bankok zsebéből, amelyek korábban mindig extraprofittal számolhattak. „Ezt nézhetjük úgy is, hogy ezt a pénzt nem vettük ki az adófizetők zsebéből” – fordította meg a látószöget Kövér.

Nem csökkentettük tovább a nyugdíjakat” – fűzte tovább a gondolatait, majd emlékeztetett, hogy ezt abban az összefüggésben érti, hogy a Bajnai vezette kabinet elvette az idősektől a 13. havi nyugdíjat. A házelnök Gyurcsány mellett most Bajnait is emlegette a korábbi, szerinte rossz IMF-megállapodás kapcsán. Azt a házelnök elismerte, hogy 2011-et a felkapaszkodás, míg 2012-őt a növekedés évének tervezték, de a világgazdasági válság átírta a forgatókönyvet – így ha tévedtek, akkor mindenkivel együtt tették ezt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik