Belföld

Feliratkozásra buzdít az MSZP

voksolás (szavazás, )
voksolás (szavazás, )

Az MSZP politikusai néhány héten belül országjárásba kezdenek, hogy megismertessék az emberekkel az előzetes regisztráció szabályait, és feliratkozásra buzdítsák őket.

Molnár Zsolt, a szocialista párt budapesti elnöke sajtótájékoztatón azt mondta: nem elég jövő szeptemberben elindítani a regisztrációs kampányt, ezért már a választási eljárási törvény – várhatóan két hét múlva esedékes – elfogadása után országjárást kezdenek, igyekezve meggyőzni az embereket arról, hogy regisztráljanak, vegyenek részt a választáson.

Ezt azzal indokolta, hogy mindenkinek meg kell értenie, mi a tétje a 2014-es választásnak, ehhez pedig meg kell ismerniük a feliratkozási szabályokat, köztük azt, hogy a névjegyzékbe vétel az önkormányzati és az európai parlamenti voksolásra is szól.

Felmérések szerint a megkérdezettek 80 százaléka ellenzi az előzetes regisztrációt, nagy többségük pedig nincs tisztában azzal, hogy miként iratkozhat fel – fejtette ki Molnár Zsolt.

Kitért arra is, hogy az MSZP változatlanul ellenzi, a választójog szükségtelen korlátozásának tartja a regisztrációt, ezért nemzetközi fórumokhoz fordulnak, ha a kormányoldal megszavazza azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik