Belföld

A családja nem örül, hogy Bajnai ringbe szállt

Bajnai Gordon (Bajnai Gordon)
Bajnai Gordon (Bajnai Gordon)

Az október 23-i beszédével a közéletbe újra berobbant politikus állítja, rájött, most nagyobb a tét, mint 2009-ben.

Kapcsolódó cikkek

„Felemelő érzés volt a hatalmas tömeg előtt beszélni, inspirált az a felfokozott várakozás, ami a felszólalásomat megelőzte” – mondta a Vasárnapi Blikknek adott interjúban Bajnai, aki a miniszterelnökségről való leköszönése utáni éveiről is mesélt a bulvárlapnak.

A válságkezelést tanította

Mint mondja, két éve komolyan gondolta, hogy a politikai szerepet egy évre vállalta. A miniszterelnökség után tanított az amerikai Columbia és Johns Hopkins Egyetemeken, több helyre meghívták, hogy tartson előadást a válságkezelésről, így járt például Koszovóban, Marokkóban és Dél-Koreában is.

A visszatérésre pedig elsősorban az sarkallta, hogy rájött, most még nagyobb a tét, mint 2009-ben volt. „Ha 2014-ben nem jön el a fordulat, akkor olyan mértékben letérhetünk a fejlődés útjáról, ami évtizedekre visszavethet bennünket” – hangsúlyozta.

Országjárásba kezd

Elmondása szerint nem csinált konkurenciát az MSZP-nek, hiszen nem pártot alapított. „Nem azt akarjuk, hogy az MSZP szavazói mondjanak le a pártjukról, és támogassanak mást, például minket. Mi egy mozgalmat hoztunk létre, ahova várunk minden demokratát, aki változást akar. Anélkül, hogy meg kellene tagadnia azt, amiben hisz” – jegyezte meg Bajnai, hozzátéve: politikusként tér vissza, nem pedig kívülállóként. Azaz járni fogja az országot, beszélget a választókkal, s – mint mondja – elmagyarázza, miről szól a mozgalom.

A Gyurcsány Ferenccel való kapcsolatáról azonban kiemeli, ugyan korrekt a viszonyuk, időről időre beszélnek egymással, ám számos politikai kérdésben különböző nézeteket vallanak.

Orbánnal a lelátón

S bár méterekre álltak egymástól Orbán Viktorral a magyar–török meccsen, de mint az exminiszterelnök megjegyezte, elkerülték egymást. „Egy normális országban nincs abban semmi különös, hogy politikai ellenfelek közösen drukkolnak a nemzeti tizenegynek” – tette hozzá.

A családja mindenesetre nem örül annak, hogy a négygyermekes politikus ismét ringbe száll. „A páromra a politikába való visszatérésem komoly terheket ró, sőt az egész családra, de elfogadták az érveimet” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik