Belföld

Rogán átírná a főösszegeket

Házszabályt módosítana a Fidesz-frakcióvezető.

A költségvetési törvényjavaslat tárgyalásánál a büdzsé egyenlegét, a fejezetek bevételi és kiadási főösszegét csak a kormány, illetve a költségvetési bizottság módosíthatná. Ezzel egészítené ki az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló országgyűlési határozatot Rogán Antal.

A kormánypárti frakcióvezető szerint javaslata célja, hogy a házszabály rendelkezései összhangban legyenek a gazdasági stabilitásról szóló jogszabállyal. Ez – a parlament szeptember 24-ei döntése nyomán – biztosítja, hogy a kormány kivételes esetben akár a főösszegek módosítását tartalmazó zárószavazás előtti módosító javaslatot is benyújtson a parlamentnek.

Erre akkor van mód, ha a főszámok elfogadása után a kabinetnek olyan nemzetközi kötelezettségei keletkeznek, amelyeket köteles átvezetni a költségvetési törvényjavaslaton is, illetve ha az Alkotmánybíróság, az uniós vagy más bíróság döntéséből olyan fizetési kötelezettség fakad, amelyre az elfogadott kiadási főösszegek nem biztosítanak fedezetet.

Az Országgyűlés július 12-én fogadta el a jövő évi költségvetés főszámait. A büdzsét  módosító javaslatok szavazását szeptember 17-re tervezték, de a Fidesz-frakció javaslatára a parlament elhalasztotta a határozathozatalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik