Belföld

Már kapható a Szent-Györgyi Albert emlékérme

Szent-Györgyi Albert 75 éve nyerte el az orvosi-fiziológiai Nobel díjat, ebből az alkalomból emlékérmét jelentetett meg a Magyar Pénzverő Zrt.

Az emlékérme megjenését a Szegedi Tudományegyetemen jelentették be a Magyar Pénzverő Zrt, valamint az egyetem vezetői. Pénteken rendezték ugyanakkor a Szent-Györgyi Albert tanulmányi versenyt is, melyen 39 hazai, romániai és szerbiai magyar nyelvű középiskola csapatai vettek részt.

Szent-Györgyi Albert (1893.szeptember 16. – 1986. október 22.) magyar orvos, biokémikus. 1937-ben nyerte el a Nobel díjat, mindeddig egyedül olyan magyarként, aki itthon végzett tudományos tevékenységéért részesedett e magas kitüntetésben. Az érme az MNB új, magyar Nobel-díjasokat bemutató ezüst gyűjtői-sorozatának első darabja. A sorozat különlegessége a forint emlékérméknél először alkalmazott ovális forma, amely a sorozat minden darabjára jellemző lesz. “Látni, amit mindenki lát, és gondolni, amire még senki nem gondolt” – Szent-Györgyinek a felfedezésről vallott mondását véste fémbe a tervező Vékony Fanni az emlékérme hátoldalán a tudós portréja mellett. Az előlapon két paradicsompaprika látható, utalva a szegedi paprikára, amelyből Szent-Györgyi a legtöbb C-vitaminnal azonos biokémiai képletű hexuronsavat tudta kivonni.

Az érme bemutatásán a tervező Vékony Fanni elmondta, hogy nagyon sokat olvasott a szegedi tudósról, mielőtt hozzálátott volna az érme elkészítéséhez. Az emlékérmét először a sajtótájékoztató után lehetett megvásárolni 6300 forintos áron. Névértéke 300 forint, ami azt jelenti, hogy akár fizetni is lehet vele, ám nem éri meg ezt tenni egy ilyen numizmatikai ritkasággal, melyből összesen 7000 példányt vertek. Az emlékérmét többek között az SZTE ajándékboltjában is meg lehet majd vásárolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik