Belföld

Fekete Dávid lett győr harmadik alpolgármestere

Borkai Zsolt polgármester az ülésen azzal indokolt a lépést, hogy külön személyre van szükség a civilszervezetekkel való kapcsolattartásra.

Kettő helyett mostantól három alpolgármestere van Győrnek, miután a megyei jogú város közgyűlése pénteken megválasztotta a tisztségre Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) képviselőt.

Frakciótársa, Borkai Zsolt polgármester az ülésen azzal indokolta a lépést, hogy külön személyre van szükség a civilszervezetekkel való kapcsolattartásra, az Újváros városrész rehabilitációjára és a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előkészületeire, hiszen ezen esemény megrendezését Győr is megpályázza.

A szavazás előtti rövid bemutatkozásában Fekete Dávid elmondta: a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát, és jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem doktori iskolájának hallgatója. Fiatal korától a Fidelitasban, majd a Fideszben politizált, 2010-ben választották Révfalu, Újváros és a Belváros egy részének önkormányzati képviselőjévé.

A politikus kinevezését 18 képviselő támogatta, ketten érvénytelen szavazatot adtak le a titkos voksoláson.  A polgármester tavaly májusban beszélt arról az MTI érdeklődésére, hogy két alpolgármestere lesz a jövőben Győrben; nem töltik be ugyanis az Ottófi Rudolf halálával megüresedett posztot, egyes feladatokat az alpolgármesterek – Simon Róbert Balázs (Fidesz-KDNP), illetve Somogyi Tivadar (Fidesz-KDNP) – kapnak meg, másokat pedig az önkormányzati főosztályvezetőkhöz delegálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik