Belföld

A szabadság önmagában is érték

Megemlékezéseket tartottak az 1956-os forradalom évfordulóján - koszorúztak a hagyományosnak mondható helyszíneken: a rendőrség épületében, a város temetőiben és a veszprémi helyszíneken felelevenítették a Veszprémben történteket.

Azt gondoltuk, még egyszer nem fordulhat elő, hogy a szabad magyar emberek választását külső erő fenyegesse, hogy megpróbálják megdönteni a demokratikus úton hatalomra jutott kormányt – mondta veszprémi ünnepi beszédében Varga Mihály október 23-án.

A központi ünnepségen, a Megyeház téren kedden este Trokán Anna és Trokán Péter színművészek ünnepi műsora nyitotta meg a programot. Ünnepi beszédében Varga Mihály tárca nélküli miniszter úgy fogalmazott, az 1956-os forradalom a magyarság XX. századi legvakmerőbb szabadságharca volt. Akkor a régen elveszettnek hitt korok mitikus világa elevenedett meg – mondta.

Legyőztük legbelsőbb félelmeinket, ráébredtünk, a szabadság nem csak az elnyomással szemben, hanem önmagában is érték – emelte ki. Hangsúlyozta, két évtizeddel ezelőtt, a rendszerváltáskor azt gondoltuk, még egyszer nem fordulhat elő, hogy a szabad magyar emberek választását külső erő fenyegesse, hogy megpróbálják megdönteni a demokratikus úton hatalomra jutott kormányt és nekünk újra küzdenünk kell a szabadságért.

Van annyi erőnk, mint eleinknek, a mi erőnk a méltóság, a fegyelmezettség, a konok kitartás ereje – fogalmazott Varga Mihály. – Ma már képesek vagyunk megélni ezt a szabadságot, ma egy független, szabad nemzet tagjai vagyunk – tette hozzá.

Az eseményen köszöntötte a megjelenteket Richard Scigala, a lengyelorszáági Tarnów polgármestere is, a településsel kedden írt alá a város együttműködési megállapodást. A rendezvény végén az ’56-os és civil szervezetek, fegyveres testületek, politikai pártok képviselői is elhelyezték koszorúikat a Brusznyai-szobornál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik