Belföld

Főhajtás Szegeden az 1956-os forradalom hősei előtt

Reggel 8 órakor a Csillag Börtönnnél kezdődtek az ünnepi megemlékezések Szegeden, majd a Városháza előtt felvonták az Országzászlót.

Reggel fél 9-kor koszorúztak Schvarcz Lajos emléktáblájánál. A szegedi forradalmi események egyetlen halálos áldozatát a Takaréktár utcánál érte a végzetes lövés. A Honvéd téren a Nemzetőr Emléktábla koszorúzása arra emlékeztetett, hogy az egykori laktanya épülete volt az egyik legfontosabb helyszíne a forradalomnak.

A díszünnepségre a Rákóczi téren, Nagy Imre szobránál került sor. Ünnepi beszédet mondott Ujhelyi István országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke.

Újhelyi mintegy kétszáz ember előtt azt mondta: 1990 folytatása volt az ’56-os eseményeknek, hiszen nem volt felemelőbb érzés annál, mint a küszöbén állni az egykori álmok szívós, gyakorlati megvalósításának és büszkén a szemébe nézni az “elődöknek”.

Vállalni, hogy “mi végigvisszük, ami nektek nem sikerült, értjük és felelősséggel vállaljuk az akkori hívószavakat, mi vagyunk, mi leszünk a méltó folytatás. Akkor valamennyien bizonyosak voltunk ebben, a szegediek különösen” – mondta ünnepi beszédében Ujhelyi István.A megemlékezésen a helyi pártok és civil szervezetek is elhelyezték a megemlékezés koszorúit az egykori miniszterelnök szobránál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik