Belföld

Tévécsatornákat büntettek a hangos reklámok miatt

A Duna Televízió 100 ezer forintos, az. M1 és M2-es csatornája együtt 160 ezer forintos bírságot kapott, a TV2-t pedig a jogsértő gyakorlat befejezésére szólította fel a hatóság.

A médiatanács negyedévente rendszeresen ellenőrzi azt az előírást, amely szerint a televíziós hirdetések hangereje nem lehet nagyobb a környező műsorszámok hangerejénél. Az előírt hangerőértékeket egy erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével mérik a szakemberek.

A hatóság a közleményben emlékeztetett arra, hogy az új médiatörvény a nézői igényekre reagálva már kifejezetten tiltja az “ordító” reklámokat, és a gyakorlat szankcionálását is lehetővé teszi.

Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a médiatanács a szankciók kiszabásán túl folyamatos konzultációkkal is arra törekszik, hogy tartósan ösztönözze a médiaszolgáltatókat a reklámhangerővel kapcsolatos előírások betartására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik