Belföld

Bajnai új egyesületet hoz létre

Bajnai Gordon (Bajnai Gordon, Juhász Péter)
Bajnai Gordon (Bajnai Gordon, Juhász Péter)

Exfideszes nagyágyúval erősítheti csapatát Bajnai Gordon – értesült az atv.hu.

Bajnai Gordon több vezető értelmiségivel és gazdasági szakértővel együtt egy új egyesületet hoz létre, amely a kereteit fogja jelenteni a volt miniszterelnök politikai tevékenységének. Az atv.hu információi szerint a Bajnai-stáb koncepciója az, hogy az Orbán-kormány vitatható teljesítményű gazdaságpolitikáját, különösen a közgazdászkörökben élesen bírált „matolcsyzmust” kívánják ellenpontozni.

Ebben nemcsak a volt miniszterelnök válságkezelő politikájának az eredményére próbálnak építkezni, hanem befolyásos gazdasági szakértők, neves közgazdászok – sportnyelven szólva – „leigazolásával” igyekeznek a Fidesz – és nem mellesleg – az ellenzéki pártok elitje számára kihívást intézni.

Egyikük lehet Urbán László, aki a 90-es években a Fidesz első számú gazdasági szakértője volt. Urbán a párt színeiben az Országgyűlés tagja is volt, 1998-ban Orbán megnevezte mint a pénzügyminiszteri poszt várományosát. Azonban mivel Urbán azt találta mondani, hogy „más a választási és más a kormányprogram”, végül Járai Zsigmondra esett Orbán Viktor választása 1998-ban.

Ha Bajnai Gordonnak sikerül Urbán László leigazolásával újszerű gazdaságpolitikai programot alkotnia, akkor az jelentős kihívást jelenthet a Fidesz számára, mert az elbizonytalanodott szakértelmiségi kör számára vonzóvá teheti az ellenzék mozgalmát – írja az atv.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik