Belföld

Kapuvári húsgyár: ötvenmilliós forrás a felszámolásra

A rendkívüli intézkedésekre szolgáló tartalékból 53,9 millió forintot csoportosít át egy keddi határozatával a kormány a Kapuvári Hús Zrt., mint stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet felszámolási eljárásával kapcsolatos feladatok ellátásának finanszírozására.

A döntés értelmében a felszámolónak november 30-ig kell elszámolnia a forrás felhasználásával, illetve visszafizetnie az el nem költött összeget.

Szeptember közepén állt le szinte teljesen az üzem, amelynek felszámolását nem jogerősen két héttel korábban rendelte el a Győri Törvényszék. A múlt csütörtökön közzétett, október elsején jogerőre emelkedett végzéssel a bíróság a Kapuvári Hús Húsipari Zrt. felszámolását főeljárásként elrendelte, felszámolóként a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölve ki.

Hetekkel ezelőtt a társaság felmondta a mintegy száz alkalmazott kölcsönzésére vonatkozó szerződést, így mintegy 320 dolgozója maradt a húsgyárnak, amely az egyik kisebbségi tulajdonos tájékoztatása szerint négy és fél milliárdos banki és hárommilliárdos beszállítói tartozást halmozott fel.

A társaság múlt csütörtökön jelezte a munkaügyi központnak, hogy 212 alkalmazottját elbocsátja, ami a helyi szakszervezeti vezető tájékoztatása szerint a teljes állomány.

Rimányiné Somogyi Szilvia, a megyei munkaügyi központ vezetője akkor azt közölte: a társaság bejelentése szerint várhatóan december 3-án indul, és jövő január utolsó napjával ér véget a csoportos létszámleépítés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik