Belföld

Janics Natasa üres kézzel

24.hu
24.hu

2012. 10. 17. 14:14

Egyelőre úgy tűnik: az olimpikon két pad között a földre esett.

A Szerb Olimpiai Bizottság főtitkára, a szerb kajakszövetség elnöke is részt vett azon a találkozón, amelyet szerdán délelőtt Szegeden tartottak, hogy megtárgyalják a háromszoros magyar olimpiai bajnok kajakozó, Janics Natasa ügyét. Magyar részről a MOB-ot Nagy Zsigmond, a hazai szövetséget Ábrahám Attila főtitkár képviselte.

Ábrahám Attila elmondása szerint a szerbek cáfolták, hogy létezne a sokat emlegetett 150 ezer eurós kivásárlási hajlandóságuk Janics Natasát illetően és azt is, melyet korábban az olimpikon mondott, hogy „visszautasíthatatlan edzői ajánlatot” tettek volna férjének, egyben edzőjének, akit „hogy egyben maradjon a család” követni akar Szerbiába.

Az egész ügy más dimenzióba helyeződik ezek után, és egyre inkább tragikomédiába torkollik. A szerbek ugyanis csak annyit mondtak, szeretettel várják, szívesen látják őket, de semmi több, valójában csak a hazaszeretetre alapoznak. Egyre rosszabb szájíze van ennek az átigazolásnak” – mondta a tárgyalás után az Indexnek Ábrahám Attila főtitkár.  A szerb szövetség nem nyilatkozott.

Így a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége október 24-én tárgyalásán akár úgy is dönthet, hogy ingyen elengedi Janicsot. Baráth Etele elnök viszont ragaszkodik a 150 ezer eurós kivásárlási összeghez, igaz, az övé csak egy szavazat az elnökségből – írja az Index.

Ráadásul ahogy arról kedden beszámoltunk Botka László szegedi polgármester azt közölte: nem írja alá a Natasa tulajdonában lévő Bárka étterem visszavételéről szóló adásvételi szerződést.

Ahogy azt még a londoni olimpia előtt, júniusban megírtuk: Botka László a Szeged24-nek adott beszámolójában még azt hangsúlyozta: azért venné vissza az önkormányzat gyakorlatilag ugyanannyi pénzért, bruttó 25 millió 146 ezer forintért az olimpikon „holt befektetését”, hogy levegyék az olimpiára készülő kajakos válláról ezt a terhet. „Szegednek nagyon fontos Janics Natasa és a “kultikus” Bárka is, a város érdeke együtt jelenik meg az olimpikon támogatásában és a vendéglő visszavételében – a hagsúlyozta akkor a Szeged24-nek Botka László.

Most azonban a polgármester ahogy arról beszámoltunk, meggondolta magát, kifogásolva Natasa stílusát, és ahogy a döntését kommunikálta. Sajtóértesülések szerint Botka László csütörtökön tárgyal az olimpikonnal a Bárkáról.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.